Adóemelésre számít a romániai vállalkozók 70 százaléka

2024. október 1. – 15:13

Másolás

Vágólapra másolva

A hazai vállalkozók mintegy 70 százaléka a következő 12 hónapban a jövedelemadó, kétharmaduk pedig a profitadó emelkedésére számít, derült ki a New Money vállalkozói barométer adataiból. Az INSCOP által végzett közvélemény-kutatás eredményét egy keddi sajtótájékoztatón mutatták be az Agerpres szerint.

A bemutatón jelen volt Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője is, aki kifejtette, a felmérés eredményei nem lepték meg. „Ha az állam kiadásai meghaladják a bevételeket, akkor deficit keletkezik, amit csak kétféleképpen lehet mérsékelni: vagy csökkentjük a kiadásokat, vagy adót emelünk. A vállalkozók várakozásai szerint (...) jövőre valószínűleg adóemelések lesznek. Sajnos nagyjából erre számítok én is. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy jövőre az adóemelések lesznek Romániában a költségvetési hiány mérséklésére” – részletezte a politikus.

A INSCOP elnöke, Remus Ioan Ştefureac a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vállalkozók az osztalékadó emelésére is számítanak, de kétharmaduk szerint az áruforgalmi adó (TVA) változatlan marad. „Azért nem számítanak a TVA növelésére, mert ez az intézkedés a teljes lakosságot érintené” – magyarázta a szakember.

A felmérés augusztus 13-25. között készült 1450 vállalkozó megkérdezésével. Az évente kétszer végzett közvélemény-kutatás a vállalkozók véleményét mutatja be a román gazdaság, a közszolgáltatások és saját vállalkozásuk alakulásáról, az EU-val és a Moldovai Köztársasággal fenntartott kapcsolatokról.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!