Csak október elejére érhet Románia határához az árhullám a Dunán

A folyam felsőbb szakaszain jelentősen csökkenő vízhozam következtében a Duna romániai szakaszára az árhullám csak október 1-jére várható másodpercenként 8000 köbméteres hozammal – közölte szerdán hivatalos Facebook-oldalán a román vízügyi főigazgatóság (ANAR) az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) előrejelzésére hivatkozva.

A tájékoztatás alapján az Agerpres azt írja, hogy szerdán a Duna vízhozama Románia határánál 6600 köbméter volt másodpercenként, közel kétszerese a szeptemberi sokéves átlagnak (3800 köbméter/másodperc).

Az INHGA munkatársai a magyarországi és szerbiai hidrológiai előrejelző központok szakértőivel folytatott konzultációk nyomán, az előrejelzett csapadékok és az árhullám apadásának figyelembe vételével módosítottak a korábbi becslésen – tette hozzá az ANAR. Korábban úgy becsülték, hogy másodpercenként 9300-9500 köbméter vízhozammal éri majd el a Duna Románia határát, de vasárnap óta egyre kisebb hozamot vetítenek előre, akkor azt mondták legfeljebb 9000 köbméterrel kell számolni. A hatóságok szerint a Duna romániai szakaszán a másodpercenkénti 9000 vagy 10.000 köbméteres vízhozam biztonságosan áthaladhat.

Az intézmény hangsúlyozta: a szakemberek továbbra is folyamatosan megfigyelés alatt tartják a hidrometeorológiai helyzetet a Duna medencéjének romániai szakaszán. A vízügyi hatóság Duna menti területi igazgatóságai pedig folyamatosan továbbítják a Duna vízszintjére vonatkozó információkat az INHGA munkatársainak, hogy azok naponta frissítsék az előrejelzést. Riasztották ugyanakkor a dunai árvízvédelemért felelős intézményeket, és már több ezer zsák homokot szállítottak ki a töltések megerősítésére, és aprólékosan ellenőrizték azok állapotát.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!