László Attila valószínűleg búcsúzik a szenátori tisztségétől, Tasnádi István Szilárd lenyomta a rangsorolón

2024. szeptember 21. – 12:14

László Attila valószínűleg búcsúzik a szenátori tisztségétől, Tasnádi István Szilárd lenyomta a rangsorolón
László Attila szenátor számol be a parlamenti munkájáról – Fotó: Antal Géza Facebook oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Valószínűleg búcsút mondhat szenátori tisztségének László Attila, aki csak a második helyet szerezte meg Tasnádi István Szilárd jelenlegi alprefektus mögött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szenátorjelölti listáján. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjelölti listáját a december elsejei választásokon Csoma Botond vezeti majd, és Geréd Imre következik mögötte – derül ki a Szabadság tudósításából.

Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) parlamenti jelölteket rangsoroló ülését csütörtökön tartották Kolozsváron. A cikk szerint mind a képviselő-, mind a szenátorjelöltekre 96 érvényes szavazat érkezett. Csoma Botond 50 szavazattal kapta meg az első helyet, Geréd Imrére 46-an voksoltak. A szenátorlistát Tasnádi István Szilárd vezeti 70 szavazattal, a második helyen pedig László Attila 26 szavazattal.

A beszámoló szerint nem volt vitáktól mentes az ülés, amelyen Csoma Botond, az RMDSZ megyei elnöke azt kérte számon László Attilán, hogy az elmúlt években kevés közösségi rendezvényen jelent meg, és úgy viselkedett, mintha „magánszemélyként” került volna be a parlamentbe.

„A szervezet és a közösség azt érzékelte, hogy az elmúlt nyolc évben te sehova nem jársz, kevés közösségi rendezvényen láttunk. El kell mondanom, a kollégáim azt mondták, hogy megengedhetetlen hangnemben beszéltél velük. Az volt az érzésünk, hogy magánszemélyként kerültél be a parlamentbe, és nem az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének a listáján” – idézi a Szabadság Csomát, aki azt is felrótta Lászlónak, hogy a helyhatósági választások előtt azt híresztelte, nem fog összejönni az újabb Kolozs megyei szenátori mandátum, és még a képviselői is esetleg visszaosztásból.

„Kevés olyan hétvégi esemény volt, amelyből ne vettük volna ki a részünket, de nehéz olyan szervezetben részt venni, amelyben csak egyesek vannak meghívva a különböző tanácskozásokra. Nagyon ritkán voltam itthon hét végén, mert elég sokat tartózkodtam Bukarestben” – idézi a lap László Attila válaszát Csomának.

A tudósítás szerint Póka András György, Kalotaszentkirály község polgármestere felszólalásában a szervezeten belüli erőltetett fiatalításra panaszkodott, és abban sem volt teljes egyetértés, hogy mikor kellene megszavazzák, hogy kit jelöl az RMDSZ a Kolozs Megyei Tanács alelnökének. A részleteket itt lehet elolvasni.

A legutóbbi választásokon Kolozs megyében az RMDSZ egy képviselői és egy szenátori mandátumot szerzett.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!