200 oldalnyi közhely Nicolae Ciucă önéletrajzi kötete, mondják a kritikusok, akik átrágták magukat a szövegen

Nicolae Ciucă önéletrajzi könyvének megjelenését és fogadtatását már kezdettől fogva viták és kritikák kísérték. A legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy a könyv marketingkampánya közel 4 millió euróba került, ami az eddigi legdrágább könyvreklám Romániában. A kiadványt már tavasszal beharangozták, de a megjelenés többször is csúszott, mígnem szeptember elején, mindössze néhány héttel a romániai elnökválasztási kampány kezdete előtt került a boltokba. A könyv bemutatására egy rendkívül szokatlan helyszínen került sor: egy, a Prima TV által sugárzott kulináris műsorban, ahol Ciucă maga is részt vett az ételek elkészítésében, és ahol a háttérben cigányzenekar játszott, miközben az államelnök-jelölt hol a konyhakéssel, hol a fakanállal hadonászva mesélgetett szemelvényeket az önéletrajzából.

A román sajtó nem késlekedett, és összeszedte a könyv leglátványosabb tévedéseit, hibáit. Amint kiszúrták, már a címmel is is baj van, mert az „În slujba Țării” ( A haza szolgálatában) címet már használták egy 2001-ben kiadott könyvnél, amit két román tábornok, Vasile Apostol és Constantin Ucrain írt. Ez nemcsak az eredetiség hiányát jelzi, hanem arra is utal, hogy a könyv készítői nem fordítottak kellő figyelmet a címkutatásra, ami eléggé kínos egy magas rangú politikai személyiség számára, mivel azt sugallja, hogy nem volt képes egyedi címet találni saját memoárjának.

Cristian Tudor Popescu szerint azon túl, hogy egy átverés a könyv, tele van banális, unalmas fordulatokkal és gyenge metaforákkal. Olyan, mintha egy iskolai fogalmazás lenne, amit egy tapasztalatlan író készített, vagy egy silány szellemírót foglalkoztattak volna.

A könyv tartalma – legalábbis ami a narratíváját illeti – rendkívül sekélyes. Ciucă bemutatja saját életét a gyermekkorától kezdve, különös hangsúlyt helyezve vidéki származására, családjára és katonai karrierjére. A történetek azonban jórészt felszínesek, személyes emlékekre épülnek, és gyakran elmaradnak az érzelmi mélységtől. Ahelyett, hogy betekintést nyújtana az olvasóknak az életének fontos pillanataiba vagy mélyebb gondolatokkal szolgálna, inkább anekdoták gyűjteményének tűnik. A narratíva monoton és unalmas, érzelmi csúcsok és a történelmi kontextusok nélkül, amelyek valóban érdekessé tehetnék egy ilyen kaliberű személyiség életét.

A nyugalmazott tábornok, aki még mindig gyerekként tekint magára

Az 57 éves Ciucă, akit két unokája – csodák csodája – nagypapának hív, valójában csak egy gyerek, aki egy köpcös, nyugalmazott tábornok testébe bújt, állítja magáról a szerző. Ezt a visszatérő gondolatát az államfőjelölt a következőképpen fogalmazza meg: „Ha halhatatlan lennék, azt mondanám, ahogy a költő mondja, hogy az örökkévalóság falun született. Elégedett vagyok azzal, hogy valami bennem nem változott az idő elteltével és a külföldi tapasztalatokkal sem: megmaradtam annak a gyermeknek, aki voltam, és a bennem lévő gyermek boldogan hancúrozik új balotești-i házunk udvarán.”

Ez csak egy kis ízelítő Ciucă sajátos írásmódjából. Nem teljesen értelmetlen, de mégis olyan szinten mozog, mintha valóban egy iskolás korú gyermek gondolatait olvasnánk. Ha összevetjük ezt az írást más, kortárs professzionális katonatisztek szövegeivel, könnyen kiderül, hogy az államelnöknek készülő nyugalmazott tábornokot a stratégiai gondolkodás helyett az egyszerű dolgokra való gyermeki rácsodálkozás jellemzi.

Ciucă élete és gyermekkora Olténiában zajlott, ahol nagyszülei nevelték. „Hároméves kisfiúként mezítláb futkároztam a nagymama kertjében. Így kezdődik az életem története.” Sokan nevettek ezen: hogy Ciucă élete hároméves korában kezdődik. Ez csak egy újabb példa Ciucă rettenetes írásművészetére.

A liberális pártvezér életének krónikája tele van közhelyekkel, gyermekkori emlékei az ételek, italok és a falusi hagyományok körül forognak. Első emléke a nagymama szőlőskertje. Innen már csak egy lépés a hagyományos italoknak a felsorolása, amit a környéken mértéktelenül fogyasztanak: pálinkák és borok, gyümölcspárlatok és mindenféle erjesztett italok sorakoznak az emlékek között, a család, hagyomány, hit, haza körüli gondolatokkal vegyítve, ahogy egy jobboldali, konzervatív politikushoz illik.

Ciucă memoárjának igazi problémája nem feltétlenül az, hogy banális, írja a Panorama portálon Andrei Luca Popescu. „Inkább az, hogy nem merül el a részletekben, nem próbálja meg az emlékeiből a rendkívülit kiemelni. Ehelyett nevetséges bölcselkedésekbe csúszik, és még egy diszkó említését is bibliai idézetekkel öblíti le. Semmi provokatív, semmi rendhagyó, semmi ellentmondásos nincs Ciucă, az ember tapasztalataiban. Élete társáról, Maria Cristináról, akit 21 évesen vett feleségül, csak annyit tudunk meg, hogy hogyan szerettek egymásba a craiovai gimnáziumaikat elválasztó kerítésen keresztül. Elmentek egyet sütizni, aztán kezdett komolyra fordulni a dolog: kávézni is meghívta élete leendő párját.”

Mindeközben lényeges információk hiányoznak a felesége katonai előmeneteléről.
Cristina Maria Ciucă csupán támogató társként és odaadó anyaként van bemutatva a könyvben, miközben teljesen figyelmen kívül hagyja ellentmondásokkal terhelt katonai karrierjét. Számos forrás állítja, hogy Cristina Ciucă különböző pozíciókban dolgozott a katonai hírszerzési szerveknél, jelenleg pedig nyugállományban van, és speciális nyugdíjban részesül. A könyv azt a benyomást kelti ezen a ponton, hogy valamit el akarnak rejteni az olvasók elől.

Egy történet történelmi mélységek nélkül

Az 1989-es forradalomról Ciucă mindössze annyit említ, hogy otthon disznót vágott a forradalom idején, és váratlanul behívták a katonai egységhez. Ezzel a rendkívül fontos történelmi eseménnyel kapcsolatos részletes leírás hiánya jelentős probléma, mivel Ciucă és édesapja is aktív katonák voltak akkoriban. Az olvasók elvárnák, hogy egy ilyen helyzetben lévő ember, aki azóta magas politikai szerepbe került, részletesen beszéljen arról, hogyan élte meg a forradalom eseményeit. Ehelyett a történet ki van hagyva, ami arra utal, hogy Ciucă vagy nem akarja, vagy nem képes érdemi információkat megosztani a korszakról. Miközben az emlékeit ételekkel és hagyományokkal próbálja színesíteni, mégiscsak zavaróvá válik, hogy a legfontosabb történelmi eseményekről sincs egy mélyebb gondolata, hogy visszapillantása minden történelmi perspektívát nélkülöz.

Katonai pályafutásának csúcspontjáról, az iraki nászirijjai epizódról is mindössze négy oldalt ír, és a lehető leglaposabban, nincs benne semmi kiemelkedő részlet.

A könyv legvitatottabb része talán az, hogy Ciucă egyfajta elnöki programot is bemutat benne. Azonban ez a program tele van közhelyekkel és üres ígéretekkel, amelyek könnyen összeállíthatók lettek volna akár egy egyszerű internetes keresés eredményeként is. A kritikusok szerint a szöveg túlságosan általános, semmi új vagy egyedi gondolatot nem tartalmaz, amely megkülönböztetné más politikai beszédektől. A könyv végén található szándéknyilatkozat egyértelműen alátámasztja azt a véleményt, hogy a mű inkább politikai eszköz, semmint valódi irodalmi alkotás.

A könyv körüli viták és a marketingkampányra fordított hatalmas összegek felvetik a kérdést, hogy Ciucă miért éppen most, a választások előtt döntött úgy, hogy bemutatja saját életét. A könyv tartalmának szegényessége miatt sokan úgy vélik, hogy a könyv inkább egy kampányeszköz, semmint egy valódi önéletrajzi munka.

A nagy elhallgatások

Köztudott, hogy Nicolae Ciucă vezetése alatt vette kezdetét a liberálisok együttműködése a PSD-vel, ami egy vitatott politikai döntés volt, és belső ellentétekhez, majd szakadáshoz is vezetett a párton belül. A könyv első tervezetében állítólag volt egy rész, amely magyarázta volna ezt az együttműködést és Marcel Ciolacuval, a PSD vezetőjével való kapcsolatot, de végül ezt a szövegrészt kivágták a végleges verzióból.

Aztán Nicolae Ciucă a könyvében folyamatosan hangsúlyozza, hogy szerény körülmények között élt, és soha nem vágyott gazdagságra. Ugyanakkor kiderül, hogy havi jövedelme meghaladja a 8.000 eurót, amit az államtól kap nyugdíjként és különféle juttatások formájában.

A könyv egyik érdekes része az, amikor Ciucă azt állítja, hogy Klaus Iohannis elnök kérésére lépett politikai pályára, és lett védelmi miniszter. Ciucă elmondása szerint Iohannis személyesen hívta fel, és „kérte” őt, hogy lépjen be a kormányba, ami gyakorlatilag egy „kötelező” felkérés volt. Ez az eljárás azonban nem felel meg a román törvények által előírt hivatalos eljárásnak, ami további hitelességi kérdéseket vet fel, és azt sugallja, hogy a politikai kinevezések valójában előre eltervezett forgatókönyvek szerint működnek, és nem a hatályos törvényeknek megfelelően döntenek a közszereplők.