Szombatonként tartsák meg a júniusi érettségi miatt elmaradó órákat, javasolja a tanügyminiszter
Tartsák meg előre, szombatonként a tanárok és a diákok a 2025-ös érettségi miatt júniusban elmaradó órákat, javasolta Ligia Deca tanügyminiszter a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban, amit az Edupedu szemlézett.
Az érettségi ütemterve szerint a végzősök számára június 6-án véget ér a tanítás, június 10. és 16. között pedig megszervezik az érettségi írásbeli vizsgáit. A többi tanulónak június 20-ig még tart a tanév, az azonban még nincs leszögezve, hogy a vizsgaközpontokként szolgáló iskolákban milyen termekben zajlik majd az oktatás vagy a tanárok mikor fognak érettségi dolgozatokat javítani, ha közben alsóbb osztályokban tanítaniuk is kell.
A tanügyminiszter szerint a megoldás az lehet, ha „újragondolják az órarendet”, délután tartják meg az órákat, vagy már előzőleg, bizonyos szombatokra beütemezik őket. Ligia Deca azt is felvetette, hogy a tanév szerkezetét módosíthatják úgy, hogy az Iskola másként és a Zöld hét programokat május 30. után is megszervezhessék a tanintézmények. Az Iskola másként és a Zöld hét programok időpontjáról az egyes iskolák döntenek, de ezt már április 1-ig közölniük kellett a tanárokkal, a diákokkal és a szülőkkel, emlékeztet az Edupedu.ro.
Az érettségi és a nyolcadikos képességvizsga ütemtervét a kánikula miatt módosították úgy, hogy az érettségizők képességfelmérőit júniusról februárra, az írásbeliket pedig júliusról júniusra hozták előre.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!