L. Simon Kolozsváron: Zárványba került Magyarország... ööö... ez a politikánknak a következménye

Erős Nyugat-kritikát, a nemzeti szuverenitás védelmét és a globalizációval szembeni szkepticizmust szippanthatott magába a közönség az RMDSZ Oázisában a Kolozsvári Magyar Napokon, ugyanakkor bárki megállapíthatta, hogy az idei tusványosi Orbán-beszédet nagyon gyorsan és magasfokon elsajátították a politikai aktorok és nemcsak. A választási kampányban nagy sikernek örvendő Nincs mese sorozatot hozták vissza a szervezők, nagyjából hasonló felállásban: Kelemen Hunor volt a moderátor és vendégei a megmondóemberek. Ezúttal a keményvonalas fideszesek helyett csak L. Simon László kultúrpolitikust, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatóját sikerült meghívni, aki már többször is kárát látta annak, hogy kibeszélt a kurzusból. Ezúttal is eleresztett néhány érdekesebb gondolatot, mindjárt ki is emelem őket, mielőtt belemerülnék a teljes beszélgetés ismertetésébe. Harmadikként pedig Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE dékánja lépett fel, aki szintén abban jeleskedett, hogy az Orbán Viktor által Tusványoson kijelölt külpolitikai vízió mentén igyekezett mondani dolgokat az EU-ról, Amerikáról, Közel-Keletről és az orosz-ukrán háborúról.

Kelemen és meghívottai egy fél mondatot sem szenteltek az erdélyi valóságnak, hanem fejest ugrottak a globális politikába és egy gyors óra leforgása alatt megmagyarázták a világot mindenkinek. A közönség megnyugodva mehetett haza, hogy a világ rossz, de a Fidesz, Orbán Viktor és mindenki, aki vele van – az RMDSZ, hát persze, hogy – jók. Jó úton jár mindenki, aki a keresztényi értékek nevében kiakad a párizsi olimpiára, a woke-ra és a neomarxistákra, az is helyesen gondolkodik, aki nem hisz az EU vezetőségének és Trump győzelmét várja, ami eljövend.

Na, de hogy mégse legyen egyhangú a beszélgetés, volt néhány kisiklás mindenki részéről, először ezeket veszem sorra.

L. Simon már az első válaszában erősen indított:

• „Egy olyan furcsa térbe kerültünk mi magyarok, amelyben úgy tűnik, mintha zárványnak lennénk a tagjai. Ez egyébként sokszor sajnos a mi szándékunknak és a politikának a következménye.”

Aztán valamivel később arról értekezett, hogy bizony, nehogy azt higgye bárki is, hogy ha Trump nyerni fog, az olyan jó lesz Magyarországnak:

• „Mindenesetre én azt gondolom, hogy Trumppal kapcsolatban a magyar politikának vannak hamis illúziói. Tehát, ha mi azt gondoljuk az anyaországban – ahogy a miniszterelnök elmondta a tusnádi beszédében –, hogy a mi szempontunkból valami hihetetlen nagy pozitív fordulatot fog hozni Trumpnak a győzelme, akkor tévedünk.”

Hogy ezt megmagyarázza, egy kis gazdasági hátteret próbált felvázolni, de ott is lékre lépett. L. Simon szerint, ha Trump győz, akkor

• „a magyar gazdaság finanszírozásában a kínaiakkal való bizniszelés háttérbe fog szorulni és ez azért is probléma, mert Magyarország például majdnem mindent az elektromos autógyártásra tett föl.”

Érdekes volt figyelni Kelemen Hunor moderátori kvalitásait, hogyan hozza vissza a mélyvizekből L. Simont ismét a part közelébe. Ennek érdekében az RMDSZ elnöke olyan erős kijelentésektől sem riadt vissza, hogy a Patrióták Európáért lesznek az új európai közép, vagy hogy a baloldal átment antiszemitába. Szenkovics Dezsőt őszintén sajnáltam, amikor megpróbálta elmagyarázni beszélgetőtársainak, hogy ő a balliberális helyett a progresszív jelzőt szokta használni az ellenoldal jelölésére, és ettől rosszul lett mindkét partnere, majd elmagyarázták neki tagoltan, hogy egy ilyen jó szót, mint a progresszív nem szabad átengedni az ellenségnek.

Nos, ennyi spoiler után, lássuk, miről is szólt a Nincs mese. Maradt még csemege a következő bekezdésekre is.

Bevezetés: Európa kulturális és politikai törésvonalai

Európában hosszú ideje beszélnek különböző törésvonalakról, vetette fel a beszélgetés elején Kelemen Hunor. Ilyen például az észak-déli és kelet-nyugati megosztottság. Úgy véli, hogy ezek a törésvonalak nemcsak a gazdaságban és a politikában, hanem a kultúrában is megnyilvánulnak. Szerinte a történelem során mindig is léteztek kulturális különbségek, amelyek hozzájárultak a régiók közötti feszültségekhez.

L. Simon Lászlóhoz fordulva azt kérdezte, hogy lát-e olyan mély kulturális különbségeket Európában, amelyek hosszú távon is feszültséget okozhatnak. Ezt a kérdést különösen fontosnak tartja, mondta, hiszen L. Simon László, mint kultúrpolitikus és kulturális intézményvezető, jól ismeri nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Európa kulturális intézményrendszerét és értékrendjét.

A kulturális intézményvezetői státuszának emlegetésére L. Simon heves fejmozdulatokkal adta mindenki tudtára, hogy hirtelen menesztését a Nemzeti Múzeum éléről, még ma sem emésztette meg, majd válaszában kifejtette, hogy nemcsak kulturális, hanem gazdasági és politikai vetületei is vannak az említett szakadásnak, amelyek szorosan összefüggenek a kulturális kontextussal. Azt mondta, hogy az Európai Unióban az észak-déli konfliktus kevésbé éles kulturális szempontból, és inkább gazdasági törésvonalakról van szó.

A kelet-nyugati konfliktus azonban mélyebb, mondta, és külön kiemelte, hogy Magyarország egy furcsa helyzetben van, ahol mintha zárványként létezne az Unióban, részben a politikai szándékok miatt. A már idézett mondat után Kelemen Hunor arckifejezésére reagálva hozzátette, hogy

ez a magyar zárványlét a józanság és a klasszikus értékekhez való ragaszkodás eredménye is lehet.

L. Simon továbbá azt is megjegyezte, hogy a zsidó-keresztény kultúra Nyugat-Európában egyre inkább elveszíti jelentőségét, és az Európai Unió alapokmányából is kimaradt a keresztény örökség említése, amit ő aggasztónak tart. Szerinte ez az eltávolodás a kereszténységtől súlyos következményekkel jár, és példaként említette a francia olimpiai megnyitó műsorát, ahol szerinte fontos történelmi alakok, mint Jeanne d’Arc, kimaradtak a bemutatott női szerepek közül.

A nyugati kulturális intézményeket, különösen a múzeumokat említve hangsúlyozta, hogy ezek szerinte egyre inkább a gender és a woke mozgalmak hatása alatt állnak. Úgy véli, hogy ez a kulturális trend jelentős törésvonalat jelent, és szerinte a nyugati múzeumok egyre inkább olyan tárgyakat mutatnak be, amelyek nem feltétlenül reprezentatívak, de beleillenek egy új, progresszív narratívába.

Ezt a változást L. Simon szerint a globális nyugat, az Egyesült Államokból érkező kulturális imperializmus részeként lehet értelmezni, amelyre Európa nem tudott megfelelő választ adni.

Progresszívek?! Neomarxisták, antifeministák!

Szenkovics Dezső is csatlakozott a beszélgetéshez és kifejtette, hogy a nyugati liberalizmus és az abból fejlődő progresszív irányzat (!), amely mostanra egyre dominánsabbá válik Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, Kelet-Európában nehezen értelmezhető és elfogadható. Ezt a jelenséget történelmi gyökerekre vezette vissza, mivel Kelet-Európa hosszú ideig más politikai, gazdasági, és társadalmi rendszerben élt.

Szenkovics szerint ez az új ideológiai hullám, amit ő progresszív irányzatnak nevez, hosszú távon veszélyezteti a hagyományos liberalizmus értékeit, amelyek egykoron Kelet-Európa számára vonzóvá tették a Nyugatot. Ezért úgy véli, hogy Kelet-Európának meg kellene őriznie és védelmeznie ezeket a hagyományos értékeket.

A Sapientia dékánja elrettentő példaként említette az Európai Parlamentben történt eseményeket, amelyek szerinte aláássák a demokratikus elveket. Különösen problémásnak találta, hogy a harmadik legerősebb frakció (az Orbán által alapított Patrióták Európáért – szerk. megj.) semmiféle vezető pozíciót nem kapott. Aztán a Magyarországon fogva tartott antifa aktivistát hozta szóba, aki szerinte bűncselekményt követett el, de sikerült elérni, hogy szabadlábra helyezzék, miután bejuttatták az Európai Parlamentbe. Szenkovics szerint ezek az esetek is azt mutatják, hogy a nyugati demokrácia, amelyet egykoron csodáltak, egyre inkább távolodik attól, amilyennek korábban megismerték.

L. Simon László reagált a felvetésekre, és hozzátette, hogy nem ért egyet Szenkoviccsal a „progresszív” kifejezés használatában, és inkább a „neomarxista” terminust javasolja, mert szerinte az általa kritizált ideológiai csoportok valójában neomarxisták, akik megpróbálnak pozitív jelzőket ragasztani magukra. A „progresszív” szó használata félrevezető, mondta, és inkább vissza kellene venni a fogalmat.

Kelemen Hunor is azonnal rábólintott, hogy nem szereti a „progresszív” kifejezést abban az értelemben használni, ahogyan Szenkovics Dezső tette. Kelemen hangsúlyozta, hogy a nyelv alakítja a valóságot, nem csak leírja, és ezért fontos, hogy „ne hagyjuk, hogy bizonyos csoportok a progresszív szót pozitív jelzőként használják magukra.”

L. Simon hangsúlyozta, hogy a liberalizmus eredményei, „különösen a nők jogai terén, fontosak”, és ő maga is konzervatív háttérből érkezve neveli lányaikat modern, haladó szellemben. Azonban úgy látja, hogy a neomarxisták túltolták a liberalizmus eredményeit, ami végső soron a nők szabadságjogainak csorbulásához vezet. Példaként említette az olimpiai megnyitót és a bokszmérkőzést, ahol szerinte a nők jogai és önbecsülése sérültek.

Sem Imane Helif esetét, sem az olimpiai megnyitót, amelynek kapcsán a kalotaszegi református esperes középkori kínzásoknak vetette volna alá az LMBTQ-embereket, nem véletlenül említette L. Simon. Mindkét alkalommal világosan kimutatható volt az orosz forrásokból érkező dezinformációs kampány, amit az európai szélsőjobb is felkarolt. A fideszes kultúrpolitikus mesterien összemosta itt a nők jogait és az LGBTQ+ jogokat, mintha ezek egymást kizárnák vagy ellentétben állnának egymással. Valójában ugyanannak az emberi jogi diskurzusnak részei, és mindkettő a marginalizált csoportok védelmét célozza meg. L. Simon azt sugallja, hogy az LGBTQ+ közösség jogainak támogatása valamilyen módon a nők jogainak rovására megy. Ez egy hamis dilemma, mivel a két csoport jogai nem ütköznek egymással. Az ilyen érvelés célja elterelni a figyelmet az alapvető emberi jogi kérdésekről, és mesterségesen szembeállítani egymással a két csoportot.

Az amerikai választásoktól pár fake newson át a magyarországi akkugyárakig

A következő körben Kelemen Hunor felvetette, hogy az Európai Unió vezetői vajon felkészültek-e a novemberi amerikai elnökválasztás két lehetséges kimenetelére, különös tekintettel arra, mondta, hogy Európa gazdasági teljesítménye elmarad, és biztonsága nagyrészt az amerikaiak és a NATO kezében van. Kelemen szerint az európai politikai elit nem igazán értette meg a legutóbbi európai parlamenti választások üzenetét, és úgy tűnik, hogy nem készültek fel megfelelően a jövőbeli kihívásokra.

Az RMDSZ elnöke eleve úgy fogalmazta meg a kérdést, hogy felmondta benne a tusványosi Orbán-beszéd egyik fő gondolatát, miszerint az EU gyenge és kiszolgáltatott, amelyet az európai politikai elit nem képes megfelelően irányítani.

A Sapientia dékánján volt a sor, hogy kifejtse, szerinte Európa inkább felkészült egy Kamala Harris vezette adminisztrációra, ami várhatóan nem hozna jelentős változásokat a Biden-kormányzathoz képest. Viszont, ha Donald Trump nyerné a választásokat, folytatta Szenkovics, Európa komoly meglepetésekre számíthat, mivel Trump kiszámíthatatlan döntéshozatala és protekcionista politikája nehezen kezelhető lenne Európa számára.

„Én kíváncsi leszek, hogy hogyan fog áthangolódni a brüsszeli politikai dalolás, hogy nevezzem így, a brüsszeli politikai kórus, ha egy Trump-győzelem következik be, erre mindenképp jó lesz odafigyelni, mert szerintem Brüsszelben is más dolgokat fognak pengetni európai és globális tekintetben egyaránt.”

Szenkovics Dezső egyértelmű politikai állásfoglalására, miszerint Trump győzelme alapvetően megváltoztatná az európai politikát, L. Simon részletesen kifejtette, hogy nem mindenben ért egyet beszélgetőtársával, különösen az amerikai helyzet és annak Európára gyakorolt hatása tekintetében.

A demokraták az utolsó pillanatban sikeresen manővereztek, amikor Kamala Harris lett a jelölt, de Harrisnek kevés önálló mozgástere van, magyarázta a fideszes kultúrpolitikus, aki ismét bedobott egy álhírt a beszélgetésbe. Harris, akárcsak Biden, súlyos kommunikációs problémákkal küzd, mondta, és azok a politikai körök, amelyek Bidennel együttműködtek, Harrisnek sem engednek nagyobb önállóságot. Nézzék meg azt a videót, amiben Kamala Harris nem tudja megkülönböztetni a mát a tegnaptól és a holnaptól, ajánlotta mindenkinek, és elmondta, hogy ő legalább 800-szor megnézte. „Egy őrület” – ecsetelte L. Simon. A valóság az, hogy Kamala Harris soha nem mondott ilyent, a republikánusok által terjesztett videó hamis. Az AP hírügynökség ebben a cikkben gyűjtötte össze a Harris-szel kapcsolatos dezinformációkat, amelyeket elkezdtek terjeszteni, amint kiderült, hogy ő indul Biden helyett.

De a fake news ügyes elhelyezése után L. Simon hirtelen váltással azt találta mondani, hogy Trump esetleges győzelme kapcsán a magyar politikai elit tévesen gondolhatja, hogy pozitív fordulatot hozhat Magyarország számára.

L. Simon szerint Trump nemzeti protekcionizmusa és gazdasági politikája komoly kihívásokat jelenthet, különösen Magyarország számára, amely exportorientált gazdaságával kiszolgáltatott a globális kereskedelmi változásoknak.

Rámutatott, hogy Trump valószínűleg tovább szigorítaná a kereskedelmi feltételeket, és rákényszeríthetné európai partnereit, hogy amerikai termékeket vásároljanak. Hangsúlyozta, hogy Trump elnöksége esetén a blokkosodás még erőteljesebb lenne, ami ellentétes a magyar kormány konnektivitásra irányuló politikai céljaival. Trump protekcionista politikája és az európai partnerekre gyakorolt nyomás miatt Magyarország számára nehezebbé válna a Kínával való üzletelés, különösen az elektromos autó- és akkumulátorgyártás területén, ami komoly problémákat okozhat a magyar gazdaságban.

Itt hangzott el az ominózus mondat is, hogy baj lesz, mert Magyarország mindent az elektromos autógyártásra tett fel, ami, Kínából és Koreából jön. Példát is mondott, mennyire hasít a magyar gazdaságnak ez az ágazata: a német kormány döntésére utalt, amely a gazdasági nehézségek miatt kivezette az elektromos autók támogatását. Ennek következtében dominószerűen omlott össze minden: kevesebb autót vásároltak, kevesebb autót gyártottak, a Magyarországon működő koreai akkumulátorgyárak megrendelési állománya csökkent, ami elbocsátásokhoz vezetett. L. Simon aggódik, hogy hasonló problémák várhatók a BYD szegedi gyárával kapcsolatban is. Ezzel szemben a Hankook gumigyára nem szembesül ilyen nehézségekkel, mivel a hagyományos autókra továbbra is szükség van.

A szélsőjobb lesz az új közép

Az autógyártásról a német politikai helyzetre ugorva a fideszes kultúrpolitikus kifejtette, hogy Németországban a hagyományos kereszténydemokrata és szociáldemokrata értékek eltűnőben vannak, és ezek a pártok egyre inkább beolvadnak a liberális mainstreambe. Ezt a tendencia az egész Európai Unióra jellemző, mondta, ahol úgy látja, hogy a politikai közép, amely korábban stabilitást biztosított, gyengül, és a baloldali, liberális irányzat dominálja a politikai diskurzust.

L. Simon elárulta, nosztalgiával tekint vissza az európai politika nagy alakjaira, mint például De Gaulle-ra, Mitterrand-ra, Thatcherre és Kohlra, akik szerinte erős európai értékeket képviseltek.

Ma már nincsenek ilyen nagy formátumú politikusok, szomorkodott, és ez az európai politika színvonalának általános csökkenéséhez vezetett.

Az európai parlamenti helyzetre reflektálva L. Simon kiemelte, hogy a „Patrióták Európáért” frakció létrehozása jelentős politikai eredmény, de az európai politikai közeg nem vevő erre a fajta konzervatív-patrióta irányvonalra. Végezetül L. Simon megjegyezte, hogy az Európai Parlamentben tapasztalható, hogy a német politikai vezetést személyes bosszúvágy is motiválja, ami rendkívül káros Magyarország számára.

Kelemen Hunor felvetette, hogy a jövőben a politikai közép talán a patrióta irányzat lesz, mivel a többi mainstream politikai irányzat nagyon eltolódott balra.

„Valószínű, hogy néhány éven belül a közép az a patrióta-mozgalom lesz, merthogy a többi az mind attól balra lesz, és eljutunk oda, hogy a közép az a patrióták lesznek, ez csak idő kérdése.”

Miközben azon gondolkodtam, hogy az RMDSZ-elnök ezzel a mondatával azt is jelzi, hogy akkor a jelenben egyáltalán nem tartja egy kiegyensúlyozott jobb-közép pozíciót elfoglaló erőnek az Orbán által összegrundolt csoportosulást, Kelemen azzal folytatta gondolatmenetét, hogy szerinte a demokrácia rossz értelmezése az, ha egy többség mindent megtehet, amit akar, utalva ezzel arra, hogy a Fideszt és a patriótákat levegőnek nézték az EP-ben. Majd áttért a régió biztonságát érintő kérdésekre, különös tekintettel az orosz-ukrán háborúra és a közel-keleti konfliktusra. Kiemelte, hogy a közel-keleti konfliktusok súlyos következményekkel járhatnak Európára nézve is, és hogy Európának fel kell készülnie a hosszan tartó háborús helyzetekre.

Orosz-ukrán háború, Közel-Kelet és minden, ami a csövön kifér

Szenkovics Dezső egyetértett azzal, hogy az orosz-ukrán konfliktus elhúzódhat, és Ukrajna előretörését említve Oroszország területén, kijelentette, hogy ő ezt nem érti. Véleménye szerint a béketárgyalások kilátásai jelenleg nem biztatóak. A közel-keleti helyzet kapcsán a Sapientia dékánja úgy látja, hogy bár Irán várhatóan válaszolni fog az izraeli akciókra, nem valószínű, hogy regionális konfliktust provokálna. Úgy véli, a helyzet még kezelhető, de az európai és amerikai politika hibás döntései miatt a jövőben súlyos következményekkel járhat.

L. Simon László kifejtette, hogy a Tajvan és Kína közötti konfliktus alapvetően gazdasági érdekekről szól, nem pedig morális kérdésekről, és hogy az amerikai politika ebben a kérdésben cinikus. Azt is hozzátette, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódása komoly kulturális következményekkel is jár, például az orosz sportolók kizárása az olimpiáról szerinte erkölcsi szempontból problematikus.

A közel-keleti konfliktus kapcsán hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus megerősödése, különösen az új baloldali irányzatokban, rendkívül veszélyes, és destabilizálhatja a régiót. Hangsúlyozta, hogy a baloldal politikai számításból, a muszlim közösségek szavazatainak megszerzése érdekében egyre inkább palesztin-barát álláspontot képvisel, és ennek következtében az antiszemitizmus politikailag inkább baloldali irányzatokhoz kötődik.

A beszélgetésnek ebben az utolsó szakaszában különösen problematikus volt, ahogy Kelemen Hunor és L. Simon László egymással versengve antiszemitázták a baloldalt. Nem minden Izrael-kritika jelent antiszemitizmust. Ha valaki Izrael politikáját, különösen a palesztinokkal szembeni magatartását kritizálja, az önmagában nem jelenti azt, hogy antiszemita lenne. Az emberi jogi szervezetek is gyakran kritizálják a palesztinokkal szembeni bánásmódot anélkül, hogy ez antiszemitizmusnak minősülne.