Kirúgták az egyetemről a diákjai szexuális zaklatásával vádolt Alfred Bulait

2024. augusztus 6. – 13:53

Másolás

Vágólapra másolva

Felbontotta Alfred Bulai professzor munkaszerződését a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, Remus Pricopie, miután kézhez kapta az etikai bizottság határozatát a szexuális zaklatással vádolt szociológus ügyében.

A SNSPA Facebook-oldalán is közzétett közleményben a rektor úgy fogalmazott, hogy a szerződés felbontását annak az embernek az ismert és ismeretlen áldozataira gondolva írta alá, aki ahelyett, hogy a fiatalok mentora, tanára lett volna, megszegte minden civilizált közösség alapelveit és többekhez méltatlan és abuzív módon viszonyult.

Pricopie hangsúlyozta, hogy tudomása szerint először fordult elő, hogy egy szexuális zaklatási ügyre az első jelzéstől számított nyolc napon belül reagálnak a törvényes előírások betartásával, és felszólította a többi egyetemet, hogy határozottan lépjenek fel hasonló esetekben.

A rektor hozzátette, hogy a SNSPA Bulai szerződésének felbontásával nem zárja le a visszaélések feltárásának ügyét, elemzik, hogy van-e jogi alapja a vizsgálat kiterjesztésének, és az eddig összegyűjtött adatokat továbbítják a bűnügyi nyomozó szerveknek.

A Snoop.ro tényfeltáró portálon közölt cikk szerint Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatta több tanítványát éveken keresztül. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!