Elie Wiesel intézet: erősödött az antiszemitizmus Romániában az elmúlt évben
Erősödnek az antiszemita megnyilvánulások az Egyesült Államokban és az európai országokban, köztük Romániában is a Hamász Izrael elleni terrortámadását követően kirobbant közel-keleti konfliktus nyomán – állapította meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet kedden közzétett éves jelentésében.
A 2023. május és 2024. április közötti időszakra vonatkozó jelentés szerint a gyűlöletkeltő üzenetek főleg az online térben, utcai tüntetéseken, vandál cselekmények, a médiában hangoztatott előítéletek révén terjednek, de a román politikai vezetők is következmények nélkül hangoztattak antiszemita és holokauszttagadó üzeneteket a parlamentben, foglalta össze az MTI az Agerpres hírügynökség ismertetése alapján.
A kormány által csaknem két évtizede alapított holokausztkutató intézet sajtóközleménye szerint a zsidók történetét és a holokausztot megismertető új tantárgy bevezetése a romániai középiskolai oktatásba szintén holokauszttagadó, konspiratív és antiszemita üzeneteket gerjesztett.
Az Elie Wiesel Intézet szerint a legfőbb ügyészség statisztikáiból látható, hogy a román bűnüldöző szervek nem tekintik prioritásnak az antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatos feljelentések kivizsgálását.
A jelentés „pozitív tendenciát” állapít meg a hatóságok részéről a háborús bűnösökre utaló nevek nyilvános térből való eltávolításával kapcsolatban, és elismeréssel szól „az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzését és leküzdését célzó Nemzeti Stratégia” 2024-2027 közötti időszakra vonatkozó második szakaszának kormányzati elfogadásáról. Másfelől megállapítja, hogy szakadék tátong a központi hatóságok elkötelezettsége és az antiszemitizmus visszaszorítását célzó közpolitikák helyi szintű végrehajtása között.
A jelentés szerint a vizsgált időszakban náci jelképeket és jelszavakat firkáltak zsinagógák falára Temesváron és Segesváron, illetve középületekre Bukarestben és Jászvásáron. Közintézményekben szerveztek a két világháború közötti román fasiszta mozgalom képviselői előtt tisztelgő rendezvényeket, nyilvános árveréseken értékesítették Ion Antonescu marsall, illetve a Vasgárda vezetőinek használati tárgyait, fényképeit, a két világháború közötti időszak fasiszta reklámanyagait.
A jelentés a politikustársadalom szintjén büntetlenül megnyilvánuló antiszemitizmusra, a holokauszt bagatellizálására Diana Soșoacă szenátor parlamenti szónoklatait hozta fel példaként.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!