Három orosz drón is átléphette a román határt az éjszaka folyamán, amikor az ukránok kikötőit támadták
Három orosz drón is átléphette az ukrán-román határt az éjszaka folyamán – írja a Libertatea az ukrán légierő parancsnokának bejelentése alapján.
A Reuters közlése szerint Mikola Olescsuk úgy fogalmazott, hogy három drón „elveszett/elkeveredett” az éjszaka folyamán, miután átlépték az ukrán-román határt. Olescsuk csütörtöki bejelentése szerint az oroszok összesen 38 iráni gyártmányú Sahid-drónt bocsátottak fel az este folyamán, amellyel Ukrajna középső és déli régióinak infrastrukturális létesítményei ellen indítottak támadást, és ebből 25-öt sikerült megsemmisítenie a légvédelemnek. A hírügynökség tudósítása szerint sorozatban második napja a román határtól párszáz méterre található izmaili dunai kikötőt támadták az oroszok.
Az Agerpres közben arról ír, hogy Tulcea megye északi részének lakóit szerdáról csütörtökre virradó éjszaka RO-Alert üzenetben ismért arra figyelmeztették, hogy az ukrán határ közelében „tárgyak hullhatnak a légtérből”. A Tulcea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlésében hangsúlyozta, hogy az Orosz Föderáció támadásai nem Románia területét célozzák, az üzenetekben annak lehetőségére figyelmeztetik a lakosságot, hogy drónok megsemmisítéséből származó tárgyak eshetnek román területre.
„Kérjük a polgárokat, hogy ne essenek pánikba, kövessék a RO-Alert üzenet utasításait és tanácsait, és ha nem érzik magukat biztonságban vagy segítségre van szükségük, hívják az 112-es egységes sürgősségi számot” – üzente csütörtökön a Tulcea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Az ukrán Unian úgy tudja, a határ romániai oldalán élők közül többen jelentették, hogy drónok hallhatók a közelben. A katasztrófavédelem ugyanakkor azt közölte, hogy az elmúlt éjszaka folyamán nem érkezett hívás az 112-es segélyhívó számra Tulcea megye lakosságától.
Ez már a második este egymás után, amikor a hatóságok a dróntámadások okozta veszélyekre figyelmeztetik a lakosságot. Keddről szerdára virradó éjjel két F–16-os vadászgép is felszállt, hogy figyelje a légteret.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!