Csalás miatt tettek feljelentést George Simion ellen, amiért 35 ezer eurós lakásokat ígérget
Csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen. A PNL képviselő úgy véli, hogy az AUR megvalósíthatatlan ígéreteket tesz a román állampolgároknak, miközben kampányérdekeket szolgáló adathalászatot folytat – írja az Agerpres.
Muraru a Btk. csalásra vonatkozó 244-es cikkére hivatkozva tette feljelentését, amely kimondja, hogy a csalás egy személy félrevezetése egy hamis tény igaznak való feltüntetésével, abból a célból, hogy saját maga vagy másvalaki tisztességtelen pénzügyi előnyhöz jusson.
A PNL Iaşi megyei szervezetének elnöke szerint az AUR anyagi és lakhatási előnyöket ígér a román állampolgároknak személyi adataikért cserébe, amelyeket utólag az államelnökjelöltséghez szükséges aláírásgyűjtéshez fog felhasználni.
Kifejtette, Simion és pártja illúziókat ad el a romániaiaknak, és ígéretein sokan viccelődnek, de „a vicc komolyra fordul, amikor olyan pártnak szolgáltatod ki a személyi adataidat, amely az Oroszországi Föderáció kezére játszik”.
A politikus számadatokkal is bizonyítani igyekszik a George Simion ígéreteinek kivitelezhetetlenségét.
„A lakások javasolt 35.000 eurós ára jóval a valós, négyzetméterenként 1000-1200 eurós építési költségek alatt van. Egy 50-52 négyzetméteres lakás legalább 50.000-60.000 euróba kerül, nem számítva a telek- és infrastrukturális költségeket. Ha ezeket a költségeket hozzáadjuk, az átlagos ár 70.000 euró lesz. Ez a különbség, ha az állami költségvetésből fizetnék ki az AUR-átverés által javasolt 1 millió lakást, 35 milliárd eurót tenne ki! 35 milliárd euró Románia 2024-es költségvetési bevételeinek körülbelül 29,56%-át és költségvetési kiadásainak körülbelül 25,74%-át teszi ki” – érvelt Muraru, aki szerint a kamatmentes bankkölcsönök szintén megvalósíthatatlanok.
„A bankok nem adhatnak pénzt kölcsön kamatmentesen, mert nem tudnák fedezni működési és kockázati költségeiket. Ez a Simion-szerződésnek nevezett átverés valójában egy hazugság, amellyel a polgárokat csapják be a személyes adataikhoz való hozzáférésért cserébe” – mondta Alexandru Muraru.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!