A kánikula miatt lassabban közlekednek a vonatok

A kánikulára való tekintettel a Román Vasúttársaság (CFR) a vonatok sebességének a lassítását írta elő országszerte – írja a BizBrasov a vállalat tájékoztatására hivatkozva.

Úgy fogalmaznak, hogy „a vasút biztonságának a megőrzése érdekében csökkentik a forgalom sebességét”. A vonatok a normál sebességükhöz képest 20-30 km/h-val közlekednek majd lassabban a következő napokban. Noha az intézkedést az Országos Meteorológia Szolgálat által meghirdetett harmadfokú, vörös jelzéssel indokolják, ami nem terjed ki az egész országra, de a vasúti forgalom lassítására vonatkozó előírás az egész országban érvényben van.

Megjegyzik, hogy az ilyen szélsőséges időjárási körülmények között, amikor napközben az árnyékban mért levegő hőmérséklete meghaladja a 40 Celsius-fokot, akkor a vonatok lassítása a fő biztonsági intézkedés.

Mivel a vonatok lassítása késéseket eredményez a vasúti közlekedésben, a CFR azt javasolja az utasoknak, hogy az utazás megkezdése előtt kérjenek tájékoztatást a szerelvények indulásáról és érkezésről. A vasúttársaság ugyanakkor elnézést kér az utasoktól „a vonatközlekedésben ezekben a napokban előforduló elkerülhetetlen késésekért”.

A kánikula miatt az ország vörös hőségriadó alatt álló megyéiben a közúti közlekedésben is korlátozásokat vezettek be. A 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek nem közlekedhetnek napközben az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!