Az E-MIL a Méhes-ügyről: A maga mélységében meg fogjuk vizsgálni az ügyet

2024. július 10. – 17:22

frissítve

Az E-MIL a Méhes-ügyről: A maga mélységében meg fogjuk vizsgálni az ügyet
Fotó: Erdélyi Magyar Írók Ligája / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A Méhes György ügynökmúltjával kapcsolatos ügyet a „maga mélységében” meg fogják vizsgálni, és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) rendes évi közgyűlésén meg is vitatják – reagált a megkeresésünkre a szervezet elnöke, Szántai János.

Az Átlátszó Erdély a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) kikért iratok alapján hétfőn publikált egy tényfeltáró anyagot arról, hogy Méhes György író a 70-es és 80-as években a Securitate megbecsült ügynöke volt, és „15 éven át kényszer nélkül jelentett a romániai magyar élet színe-javáról a román titkosszolgálat számára”. Az eset nyilvánosságra kerülése után kérdeztük az E-MIL-t, hogy mi az álláspontja az ügyről, tekintve, hogy az Átlátszó Erdély cikkében több olyan személyt is megemlít a szerző, Kulcsár Árpád, aki az erdélyi írószervezet jelenlegi tagja vagy volt a tagja: felmerült Kenéz Ferenc és Fodor Sándor is, mint olyan személy, akiről jelentést írt Méhes. Emellett a szervezet ifjúsági irodalmi pályázata a Méhes György nevét viseli, mintegy mintaként állítva őt ezzel a fiatalok elé, ugyanakkor 2023-ig a szervezet előterjesztése nyomán osztották ki az író örökösei a Méhes György irodalmi díjakat. A Méhes György-díj egyúttal az E-MIL Irodalmi Nagydíja is volt.

„Az ügyet a maga mélységében meg fogjuk vizsgálni, továbbá az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendes évi közgyűlésén is megvitatjuk” -

írja válaszában Szántai János, az E-MIL elnöke. Szántai azt is megjegyzi, hogy „a Méhes György irodalmi munkásságának értékelése vonatkozásában az Átlátszó Erdély felületén közölt cikk egyoldalú, hiszen olyan, nyilvánosan elérhető, történetesen pozitív méltatásokat is figyelembe vehetett volna, mint például a Csoóri Sándoré, a Faludy Györgyé, a Sütő Andrásé vagy a Szőcs Gézáé”.

Annak kapcsán, hogy megváltoztatják-e az ifjúsági irodalmi pályázat nevét, az E-MIL elnöke hasonlóan válaszolt. „Ebben a kérdésben az első adandó alkalommal megbeszélést folytatunk Nagy Elek úrral, aki egyébként az erdélyi magyar irodalom legfontosabb magántámogatója” – írta.

A Méhes György irodalmi díjakat 2002 és 2021 között az E-MIL vezetőségének ajánlása alapján osztották ki. Méhes György-díjjal 3000 euró járt, míg a Méhes György-debütdíjat 1000 euróval honorálták.

„Tekintettel arra, hogy a díjazottak a saját teljesítményük alapján kapták meg a díjakat, úgy gondoljuk, az ő személyes döntésük a díjakhoz való viszonyulás, amire az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nincs ráhatása” – reagált azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy számítanak arra, hogy visszaadja valaki az elismerést azért, mert a Méhes György nevét viseli.

Szántai János a Méhes György Tehetségkutató Pályázat díjátadó ünnepségén, ami az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül került megrendezésre – Fotó: Erdélyi Magyar Írók Ligája / Facebook
Szántai János a Méhes György Tehetségkutató Pályázat díjátadó ünnepségén, ami az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül került megrendezésre – Fotó: Erdélyi Magyar Írók Ligája / Facebook

2023 óta három kategóriában oszt ki díjakat a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány, amelynek kuratóriuma az E-MIL ajánlásainak a figyelembe vételével dönt az elismerésekről. Kárpát-medencei irodalmi díjként jött létre a Méhes György-életműdíj, mely a Kárpát-medencéhez kötődő irodalmi életművet díjaz, díjazása 5000 euró. Erdélyi irodalmi-díjként osztják ki a Méhes György-díjat, az erdélyi magyar irodalomért tett szolgálatot és/vagy kiemelkedő szépirodalmi alkotást, kivételes esetben életművet díjazva. Ennek díjazása 3000 euró. Erdélyi irodalmi debütdíjként osztják ki a Méhes György-debütdíjat, amellyel a legtehetségesebbnek ítélt elsőkötetes erdélyi alkotót – kivételes esetben az ifjúsággal foglakozó irodalmi szervezetet – jutalmazzák, díja 1000 euró.

Az ügyben megkerestük a Méhes György – Nagy Elek Alapítványt is, a válasz itt olvasható.

Az Átlátszó Erdély hétfőn megjelent cikke szerint Méhes György, polgári nevén Nagy Elek az 1970-es évek közepétől 15 éven át „Literat” fedőnéven jelentett a kolozsvári magyar értelmiségről az akkori román titkosszolgálatnak, a Securitaténak. A cikk szerint a Securitatétól kapott ajándékok és az előkerült jelentések azt jelzik, hogy megbecsült ügynök volt. Méhesnek több mint száz jelentése maradt fenn, és ezek között több olyan is van, amely a célszemélyekre nézve terhelő információkat tartalmazott, írja az Átlátszó Erdély, kiemelve többek között a Könczei Ádám folklórkutatóról, és az irodalmi körökben mozgó Panek Zoltánról, Kántor Lajosról, Balogh Edgárról írt jelentéseket. Az is kiderült, hogy kiterjedt kapcsolati hálója miatt Méhest előszeretettel használta a Securitate a közvélemény formálására. Az is többször előfordult az elemzett adatok szerint, hogy az író a gyermekeitől származó információkat adta át a Securitaténak.

A Méhes-ügyre Facebookon reagált Novák Csaba Zoltán, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) vezetője, és szerinte az eset fő kérdése, hogy ilyen múlttal lehet-e valaki egy közösség példaképe. Novák pedig amellett érvel, hogy nem.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!