KAF és Bölöni is Marosávásárhely díszpolgára lett
A decemberben elhunyt Kovács András Ferenc költőt és Bölöni László focistát is Marosvásárhely díszpolgárának választották – derül ki az önkormányzat tájékoztatásából. A 27. Marosvásárhelyi Napok alkalmából a város tíz kiemelkedő személyiség kapta meg a díszpolgári címet vasárnap (közülük négyen post-mortem):
- Bölöni László – sportoló;
- Jakab Attila – hegedűművész;
- Virgil Oșan – főorvos urológus;
- Ion Rițiu – színész;
- Sebestyén-Spielmann Mihály – történész;
- Tőkés Béla – vegyész;
- Gavril Cadariu – rendező, az Ariel Színház korábbi igazgatója (post-mortem)
- Kovács András-Ferenc – költő, a Látó folyóirat volt főszerkesztője (post-mortem)
- Iosif Pop – görögkatolikus plébános (post-mortem)
- Alexandru Todea görögkatolikus bíboros (post-mortem).
Az MTI idézi a 71 éves marosvásárhelyi futballedzőt. Bölöni László elmondta, ebben a városban gyakorlatilag csak szép dolgok történtek vele, itt érettségizett, majd végezte el az egyetemet, itt lett szerelmes, majd született meg a lánya. Itt lett első osztályú futballista, majd döntötte meg a román válogatottsági rekordot is.
„Azt hiszem, van még mit adnom” – mondta jövőjével kapcsolatban a legendás szakember, aki megjegyezte, élete a Dél-Franciaország, Budapest, Marosvásárhely háromszögben zajlik, majd kissé „morbidul, de humorosan” megjegyezte, utóbbi helyre egészen biztosan visszatér majd, hiszen itt van a sírhelye is.
„Nem fogok ottmaradni, ez biztos. Egyelőre azt kívánom, hogy nyugodjak meg egy kicsit, hiszen fél évszázada benne vagyok a futballőrületben, ami hétről hétre óriási stresszel jár, sok-sok időt vesz el” – nyilatkozta a Metz együttesétől távozó Bölöni.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!