Becslés: 68 romániai gyermek halt meg 2021-ben légszennyezettség miatt

A légköri szennyezés 2021-ben világszinten 8,1 millió halálesetet okozott, és a második legfontosabb tényező, ami növeli az elhalálozás kockázatát az öt évesnél fiatalabb gyermekek körében is, derült ki az UNICEF és az amerikai Health Effects Institute (HEI) friss jelentéséből.

A jelentést első alkalommal állították össze az UNICEF közreműködésével, kiemelve az öt év alatti gyermekek veszélyeztetettségét. A szennyezett levegő már a magzat egészségét is károsíthatja, a gyermekek pedig azért is különösen veszélyeztetettek, mert a testsúlyukhoz képest arányosan több levegőt lélegeznek be, a szerveik pedig még fejlődésben vannak. A légköri szennyezés gyermekkori egészségügyi hatásai között szerepel a korai születés, a kis születési súly, az asztma és a tüdőbetegségek, emelte ki az UNICEF romániai szervezetének közleménye.

A szennyezett levegő 2021-ben több mint 700 ezer öt év alatti gyermek halálát okozta, így a leggyakoribb halálhoz vezető kockázati tényező az alultápláltság után. 500 ezer esetben a gyermekek halálát a mérgező tüzelőanyaggal folytatott beltéri főzés okozta, elsősorban Afrikában és Ázsiában. 2000 óta ugyanakkor globálisan 53 százalékkal csökkent a légköri szennyezés okozta elhalálozás az öt év alatti gyermekek körében, ami jelzi, hogy történtek előrelépések, hangsúlyozta a jelentés.

A szálló por (PM2,5), a háztartások légszennyezettsége, az ózon (O3) és a nitrogén-dioxid (NO2) jelenlétét több mint 200 országban és régióban mérték fel.

A jelentés becslései szerint Romániában a vizsgált időszakban, 2021-ben 68 gyermek vesztette életét a szennyezett levegő miatt, ebből 63-an nem voltak még egy évesek. Az öt év alatti romániai gyermekek ugyanakkor összesen kb. 6258 egészséges életévet vesztettek a légszennyezettség miatt.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!