Bukarestben volt olyan szavazókörzet, ahol véletlenül összecserélték két jelölt szavazatait

Radu Mihaiu, Bukarest második kerületének polgármestere, aki újabb mandátumra pályázik az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) színeiben, a Facebookon közölte, hogy két választókörzet szavazatainak újraszámlálása nyomán 294-gyel több szavazatot tudhat már magáénak, írta az Agerpres.

A kérdéses szavazókörzetek egyike a 352-es, ahol a Radu Mihaiura adott 333 szavazatot a jegyzőkönyvben összecserélték egy másik jelöltével. A szavazóbiztosok elismerték a tévedést, és kérték a kiigazítást.

Mihaiu azt írta bejegyzésében, hogy további harminc szavazókörzet voksait kell újraszámolni. A polgármesterjelölt szerint a PSD-PNL alkotta szövetség azért próbálja ezt megakadályozni, mert tudja, hogy a szavazatok újraszámolása után veszíteni fog.

Azt írta, jogy a fővárosi 203-as szavazókörzetben hét rá adott érvényes szavazat más szavazólapok közé keveredett, és mint utóbb kiderült, a szociáldemokrata ellenjelölt valójában 25 szavazattal kevesebbet kapott, mint ahány az eredeti jegyzőkönyvben szerepelt.

Az első kerület polgármesteri székére pályázó, USR-s Clotilde Armand is bejelentette, hogy egyetlen felülvizsgált szavazókörzetből 185 szavazatot „szerzett vissza”. Állítása szerint több mint ezer szavazólap eltűnt, és a körzeti választási iroda nem reagál az általa benyújtott több mint 80 újraszámolási kérelemre.

Armand az előző éjjel azt írta, a 144-es szavazóhelyiség jegyzőkönyvét módosították, mert utóbb megtaláltak még négy szavazatot. „Félnek újraszámolni a szavazatokat. Mert szörnyű módon elloptak több ezer szavazatot” – írta Clotilde Armand.

Az előzetes eredmények szerint a második kerületben a kormánypártok által támogatott Rareș Hopincă előzte meg néhány szavazattal Radu Mihaiut, az első kerületben pedig a végleges eredmények szerint szintén a PSD és a PNL közös jelöltje, George Tuță győzte le kb. 500 szavazattal a jelenlegi polgármestert, Clotilde Armandot, írta a Digi24.ro.

Bukarest újraválasztott főpolgármestere, az ADU által támogatott független Nicuşor Dan szerda este megengedhetetlennek nevezte a választások rossz szervezését, és azzal vádolta az Állandó Választási Hatóságot, hogy nem figyelt oda arra, hogy más országokból jó gyakorlatot vegyen át.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!