A Magyar Polgári Erőnek és az Erdélyi Magyar Szövetségnek is jutott polgármesteri szék

2024. június 11. – 19:04

A Magyar Polgári Erőnek és az Erdélyi Magyar Szövetségnek is jutott polgármesteri szék
Kulcsár-Terza József kampányol – Fotó: MPE

Másolás

Vágólapra másolva

Az RMDSZ-en kívül is van élet az erdélyi magyar politikában, ha nem is túl acélos. Az Erdélyi Magyar Szövetségnek 5, míg a Magyar Polgári Erőnek 1 polgármesteri széket sikerült elnyernie a vasárnapi helyhatósági választásokon – derül ki az Központi Választási Iroda legfrissebb, kedd délután közzétett, de még mindig nem végleges összesítéséből.

A Magyar Polgári Erő Kápolnáson szerzett polgármesteri széket, Benedek László nyerte el a párt színeiben a Hargita megyei település vezetését. Igaz, más nem is nagyon nyerhetett volna, mert sem az RMDSZ, sem az EMSZ nem indított ellenjelöltet. A MPE a település tanácsában (48,12 százalékkal) is mandátumokat szerzett. Hargita megyében még Tusnádfürdőn (21,01 százalékkal) is bejutottak a helyi tanácsba.

A párt keddi közleménye szerint az már teljesen biztos, hogy lesznek helyi képviselőik a Kovászna megyei Baróton (16,83 százalékkal), Kovásznán (6,01 százalékkal), Gelencén (7,02 százalékkal), Kommandón (16,26 százalékkal) és Csernátonban (14,4 százalékkal) is. Maros megyében Nyárádremetén (5,35 százalékkal), továbbá a Brassó megyei Ürmösön (11,15 százalékkal), a Szatmár megyei Csomaközön (17,53 százalékkal), Kökényesden (13,1 százalékkal) és Pusztadarócon, valamint a Szilágy megyei Szilágynagyfaluban (19,84 százalékkal) szintén jelen lesznek az önkormányzatokban.

Az RMDSZ-szel kötött helyi megállapodások nyomán lesznek önkormányzati képviselőik Erdőfeleken, valamint Magyarkapuson. A Központi Választási Iroda kedd délutáni összesítésre szerint az MPE a saját színeiben (Erdőfeleken az RMDSZ színeiben fognak politizálni) 26 mandátumot szerzett országosan.

„Kétségtelen, hogy az európai parlamenti választás rányomta a bélyegét az önkormányzati választásokra, és ez nekünk, mint újonnan alakult szervezetnek nem kedvezett” -

idézi a szervezet ügyvivő elnökének, Kulcsár-Terza Józsefnek az értékelését a párt közleménye. „Ahol a polgári oldal jelöltjei versenybe szálltak, megnövekedett a részvétel, és ez az EP választás sikeréhez is hozzájárult” – tette hozzá. Az elnök példaként Barótot és Tusnádfürdőt említette, ahol a városokat tekintve a legmagasabb volt a részvétel Kovászna, illetve Hargita megyében.

Kulcsár-Terza szerint az MPE-nek nagyon kevés idő jutott a jelöltek kiválasztására, a kampány előkészítésére, ugyanakkor a rendelkezésükre álló erőforrások is szűkösek voltak.

Az Erdélyi Magyar Szövetség eredményei valamivel jobbak, mint a Magyar Polgári Erőé, de így is gyengébben szerepeltek a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban. Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke a Krónikának szintén a helyhatósági és az EP-választások összevonását említette, mint az eredményeiket jelentősen befolyásoló tényezőt. Az EP-kampánnyal járó mozgósítás miatt ugyanis sokkal többen mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt. Emiatt hiába szerzett több szavazatot az EMSZ, mert kevesebb mandátumot nyertek, mint 2020-ban.

A BEC tájékoztatása szerint az EMSZ saját színeiben 5 polgármesteri széket nyert. Székelykeresztúron Koncz Hunor-János nyert újabb polgármesteri mandátumot, Szentegyházán Lőrincz Csaba lesz ismét polgármester, míg Gyergyóújfaluban Egyed József újrázott. Bihar megyében Hegyközcsatár községet fogja biztosan EMSZ-es politikus vezetni, Bíró Ferenc-Sándor nyert ott. Székelyhídon egyelőre úgy tűnik, hogy még nincs teljesen lefutva, hogy az EMSZ-es Boros Dávid megszerezte-e a polgármesterséget az RMDSZ-es Béres Csabától.

Több olyan függetlenül polgármesteri tisztséget szerző személy is van, akit az EMSZ támogatott a helyhatósági választáson. Ilyen a gyergyószentmiklósi polgármesteri székét visszaszerző Nagy Zoltán, Gyergyószárhegyen Danguly Ervin és a háromszéki Ilyefalván Benkő Árpád Jenő. Az EMSZ támogatta a Makfalván függetlenként induló Vass Imrét is, igaz, őt az RMDSZ is.

A BEC kedd délutáni közlése szerint az EMSZ-nek 171 tanácsosi mandátuma lesz az önkormányzatokban. Például Szentegyházán a szavazatok 77,21 százalékát megszerezve nyerték meg a választást, de Gyergyóújfaluban, Hegyközcsatárban is többségben lesznek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!