Ismét téli ifjúsági olimpiai fesztivált szervez Románia

Ismét téli ifjúsági olimpiai fesztivált szervez Románia
Mihai Covaliu, a Román Olimpiai Sportbizottság vezetője, Spyros Capralos, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök és Elisabeta Lipă, az Országos Sportügynökség vezetője – Fotó: gov.ro

Frissítés: Brassó városa el is nyerte a 2027-es, 18. Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztivál (EYOF) megszervezésének jogát. A döntést a bukaresti parlament épületében pénteken tartott közgyűlésén hozta meg az Európai Olimpiai Bizottság (EOC). Spyros Capralos, a bizottság elnöke a pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondta, nagyon örül, hogy jól felkészült rendezői lesznek a versenyeknek. „Az európai olimpiai sport jövője fényesnek tűnik, még akkor is, ha geopolitikai szempontból nem éppen békés időket élünk” – fogalmazott Capralos.

Mihai Covaliu, a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) elnöke pedig elmondta, Brassó már 2013 óta rendelkezik a nemzetközi verseny megszervezéséhez szükséges infrastruktúrával, ezt azonban most továbbfejlesztik, korszerűsítik a kormány támogatásával, hogy a 2027-es EYOF-ot a legjobb körülmények között tudják lebonyolítani.

Egy csütörtökön elfogadott memorandummal a kormány jóváhagyta Románia pályázatának benyújtását a 2027-es Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztivál (EYOF) brassói megrendezésére.

A nemzetközi multisportjáték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által támogatott harmadik legjelentősebb olimpiai esemény (a téli olimpiai játékok és a téli ifjúsági olimpiai játékok után), amelyet az Európai Olimpiai Bizottság kétévente szervez.

A kormány közleményében azzal érvel a rendezvény megszervezése mellett, hogy a 14-18 éves korosztály számára megrendezett EYOF megkedvelteti a fiatalokkal a téli sportokat, pozitív a hatása a turizmusra és a közösségek fenntartható fejlődésére.

Az esemény becsült teljes költségvetése 17,5 millió euró, ami a sportinfrastruktúra megteremtésével és korszerűsítésével kapcsolatos kiadásokat fedezi. Finanszírozását az Európai Olimpiai Bizottság támogatásából, az állami költségvetésből, helyi önkormányzatok költségvetéséből, részvételi díjakból és szponzorálásokból biztosítják.

A kormány közleménye szerint az EYOF 2027-en tíz sportágban küzdenek a versenyzők: alpesi sí, sífutás, síugrás, snowboard, biatlon, símászás, műkorcsolya, short-track, jégkorong és curling. A versenyeket Brassóban, Brassópojánán, Predealon, Barcarozsnyón, a Gredistye-völgyben, Csíkkarcfalván, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában tartanák.

A 2027-es Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztivál házigazdájáról az Európai Olimpiai Bizottság dönt.

Romániában már korábban is tartottak téli EYOF-ot, 2013-ban is Brassó volt az esemény központi helyszíne. Magyarországon is volt már házigazdája korábban az eseménynek (igaz, a nyári kiadásának) 2017-ben Győrben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!