CNSAS: az európai parlamenti képviselőjelöltek egyike együttműködött a Securitatéval

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) pénteken bejelentette: kérni fogja a bíróságtól annak megállapítását, hogy az európai parlamenti képviselőjelöltek egyike együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel – írja az Agerpres.

Közleménye szerint az intézmény eddig az 541 EP-jelölt közül 539-nek világította át a múltját. Egyik esetében megállapították, hogy a rendszerváltás előtt együttműködött a Securitatéval, ügye pedig a bíróságra kerül; 223 jelölt számára kiállították az igazolást arról, hogy nem működtek együtt a kommunista titkosrendőrséggel, ami a választásokon való indulás egyik feltétele; az 1973. december 22. után született 315 jelölt esetében a törvény nem írja elő a múltjuk átvilágítását. Ők ugyanis még nem voltak 16 évesek a forradalom kitörésekor.

A CNSAS szerint a helyhatósági választásokon induló jelöltek közül négy együttműködött a Securitatéval, egy pedig alkalmazottja volt az erőszakszervezetnek. Ezt korábban mindegyikük esetében jogerős határozattal a bíróság is megerősítette.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!