Újranyitott a csíkszeredai Sapientia EMTE étkezdéje

Pénteken minden ellenőrző szerv megadta a további működési engedélyt, így hétfőtől újranyitott a csíkszeredai Sapientia EMTE épületében működő étkezde – tájékoztat az egyetem közleménye.

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az épületében található éttermi felületet ők 2023 szeptemberében (bérmentesen) bérbe adták egy magánvállalkozónak, és az vállalta, hogy a felületet rendeltetésszerűen működteti. A tájékoztatás szerint a konyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek minden előírásnak megfelelnek.

Azt írják, az egyetem azért adta ki bérmentesen a szolgáltató részére a helyiséget, mert a bérlő feladataként vállalta, hogy elérhető áron, de jó minőségben szolgáltat napi étkezést az egyetem hallgatóinak és külsős vendégeknek.

„A felületi bérlésen kívül a felek között semmilyen egyéb megállapodás nem létezett, így a működtetéssel járó minden nemű felelősség a bérlőt terhelte. Az illetékes szervek által megállapított rendellenességekért a felelősség és az azzal járó büntetések a működtetőt terhelik” – írják a közleményben.

A Hargita megyei fogyasztóvédelmi hatóság múlt csütörtökön közölte, hogy szabálytalanságok miatt elrendelte a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának épületében működő étkezde átmeneti bezárását. A hatóság megállapították például, hogy lejárt szavatosságú vagy nem megfelelő módon felcímkézett fagyasztott hozzávalókat használtak. Az ideiglenes bezárás mellett 20 ezer lej értékben bírságot róttak ki a működtetőre, és megtiltották a nem megfelelő minőségű élelmiszerek eladását.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!