Ultrarövid kampánylátogatást tett Orbán Viktor Nagyszalontán: jött, látott, mozgósított, és gyorsan távozott

2024. június 3. – 22:21

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyszalontán is csak a békéről és csak a Fideszről beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki zárt kampányrendezvényen vett részt, ahol Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és több helyi politikus társaságában tárgyalt a közelgő választásokról. Török László polgármester köszöntötte a vendégeket, és hangsúlyozta a helyi közösség kihívásait. Deutsch Tamás, Szijjártó Péter és Orbán Balázs után a miniszterelnök lépte át az országhatárt, igaz csak egy villámlátogatás erejéig. A Nagyváradra meghirdetett megmondóestre ugyanis már nem ő ült be Kelemen Hunor mellé, hanem Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Kelemen Hunor nagyszalontai beszédében kiemelte, hogy a romániai magyarság megmaradása szempontjából elengedhetetlen a választási győzelem június 9-én.

Az RMDSZ elnöke szerint a közösségnek ötszázezer szavazatra van szüksége ahhoz, hogy „erős képviselete” legyen az Európai Parlamentben, azaz bejusson mindkét képviselőjelölt, Winkler Gyula és Vincze Loránt is az Európai Parlamentbe.

Orbán Viktor beszédében arra kérte a jelenlévőket, hogy minél több „békepárti” képviselőt küldjenek az Európai Parlamentbe. Az RMDSZ „Nincs mese!” címmel megrendezett, többnyire európai uniós témákat boncoló beszélgetéseket részletesen kielemeztük, és rámutattunk a békepártiság és háborús propaganda felhasználására ebben a kampányban. Orbán ezúttal is azt sugallta, hogy a békepárti politikusok jelenléte az EP-ben elengedhetetlen Európa háborús részvételének elkerüléséhez. Valójában a miniszterelnök a békepártiságot politikai eszközként használja, hisz pontosan tudja, hogy az EP-ben a béketárgyalások nem kizárólag egy-egy politikai csoport támogatásától függnek, hanem komplex diplomáciai és geopolitikai folyamatok eredményeként valósulhatnak meg.

Orbán az etnikai alapú szavazásról is beszélt, kijelentve, hogy annak van jövője, amíg létezik etnikai alap.

Orbán beszédében megemlítette Klaus Iohannis államfő NATO-főtitkári jelöltségének támogatását és Románia schengeni csatlakozásának fontosságát. Bár ezek az állítások látszólag a magyar-román együttműködést erősítik, valójában Orbán nemzetközi politikai pozíciójának túlhangsúlyozása a cél, és Iohannisnak Magyarország támogatása gyakorlatilag semmire sem elég nemzetközi politikai céljainak elérésében. A NATO főtitkári pozíció és a schengeni csatlakozás kérdései komplex diplomáciai és biztonságpolitikai stratégiák mentén dőlnek el, amelyek nem oldhatók meg csupán politikai támogatással.

Orbán Viktor látogatásának és beszédének célja az RMDSZ-es választók mozgósítása és a szövetség politikai támogatásának a növelése volt, az RMDSZ ugyanis teljes EP-kampányát a Fideszével megegyező üzenetekre építette fel.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!