Ütközés okozhatta a tanzániai hajó süllyedését a Fekete-tengeren
Az elsüllyedt hajó legénységének mentésében résztvevő Michel kapitánya elismerte, hogy az általa irányított kereskedelmi hajó érintett abban az ütközésben, amely a szerencsétlenséghez vezetett, írta a maritime.bg bolgár portálra hivatkozva az Adevărul.
A Comore-szigetek felségjelzése alá tartozó Michel most a bulgáriai Varnában van, a kapitányt kihallgatják a hatóságok.
A román hatóságokat szombaton hajnali 4 órakor riasztották, és az MRCC Szolgálat (Maritime Rescue Coordination Centre), illetve a határőrség azonnal a helyszínre küldte több járművét, illetve két kereskedelmi hajó is csatlakozott a mentési akcióhoz. Ezek egyike volt a Michel, amelynek az Adevărul szerint két tengerészt sikerült kimentenie, akiket átadtak a román hatóságoknak. A lap megjegyzi, hogy ahelyett, hogy a baleset helyszínén maradt volta, a hajó továbbment Bulgária irányába.
A Michel csöveket szállított Ukrajnából Bulgáriába, és a bolgár úságírók szerint a várnai kikötőbe érve komoly sérülések mutatkoztak rajta. A román hatóságok egyelőre hivatalosan semmit sem közöltek a baleset okairól, feltételezésként azonban Adrian Mihălcioiu, a tengerészek szabad szakszervezetének vezetője már említést tett egy ütközésről a News.ro szerint.
A tanzániai felségjelű Mohammad Z a Tulcea megyei Szent György kikötőtől 26 tengeri mérföldre süllyedt el, 11 fős legénységéből nyolc személyt kimentettek, három eltűnt. Az eltűnt szír állampolgárságú tengerészek keresését vasárnap újrakezdték. A korábban kimentett társaikat orvosi ellátásban részesítették, és a konstancai ügyészek hamarosan kihallgatják őket.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!