Helikopterrel keresi a román légierő az eltűnt szír tengerészeket
A román légierő IAR 330 Puma helikopterével keresik a szombat hajnalban elsüllyedt Mohammed Z legénységének három tagját – közölte szombat délután a védelmi minisztérium.
A tanzániai felségjelű hajó a Tulcea megyei Szent György kikötőtől 26 tengeri mérföldre süllyedt el, 11 fős legénységéből nyolc személyt kimentettek, három eltűnt.
A Román Tengerészeti Hatóság kérésére Angel Tîlvăr védelmi miniszter jóváhagyta egy helikopter sürgős bevetését a három tengerész kereséséhez. A helikopter 15:40-kor szállt fel a Mihail Kogălniceanu légitámaszpontról, írta az Agerpres.
A Román Tengerészeti Hatóság tájékoztatása szerint szombaton hajnali 4-kor kapták a riasztást a Mohammad Z hajó süllyedéséről. A Tengeri Mentési Koordinációs Központ (MRCC) két hajót küldött azonnal a helyszínre, ugyanakkor kérte a határrendészet segítségét is, amely szintén két hajót küldött a mentési akció lebonyolításához. A hatóságok értesítettek két, a közelben elhaladó kereskedelmi hajót is, kérve, hogy vegyenek részt a mentésben.
A Mohammad Z-n 11 fős legénység tartózkodott, kilenc szíriai és két egyiptomi állampolgár. Nyolc hajótöröttet a baleset helyszínéhez legközelebb lévő, Michel nevű kereskedelmi hajó mentett meg az MRCC irányításával. A három eltűnt tengerész szíriai állampolgár.
A legénység nyolc megmentett tagja közül egyet szállítottak a konstancai kórházba további orvosi kivizsgálás céljából, neki két sérülése is volt, közölte a dobrogeai katasztrófavédelem illetékese a News.ro szerint.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!