Ezután a felnőttek szövegértési, számolási és problémamegoldó képességeit is mérik Romániában
Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén Románia részvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2024-2029-es PIIAC programjában, amelynek keretében a felnőttek készségeit mérik – írja az Agerpres az oktatási minisztérium tájékoztatása alapján.
A PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies – Felnőttek képesség- és kompetenciamérése) program a 16 és 65 év közötti népesség alapkompetenciáit, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását vizsgálja. A program a felnőttek szövegértési, számolási és adaptív problémamegoldó képességeiről kínál majd fontos adatokat, amelyek hozzásegítenek az oktatási rendszerek hatékonyságának jobb megértéséhez – írták a közleményben.
Ligia Deca tanügyminiszter szerint Romániában egyelőre kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy a különféle oktatási irányok milyen mértékben felelnek meg a munkaerőpiac igényeinek, vagy azokról a munkavállalókról, akiknek támogatásra van szükségük az átképzéshez, vagy akiknek az állását az automatizáció veszélyezteti. „Szükség van az olyan tanulmányokra, amelyek segítenek megérteni, mennyire felkészült, mit tud, mire képes a felnőtt korú lakosság a munkaerőpiacon” – fogalmazott egy Facebook-bejegyzésben Ligia Deca.
A romániai 15 éves diákok szövegértési, matematikai és természettudományos készségeit 2006 óta mérik a PISA-felmérésben. Rendre az szokott kiderülni, hogy gyengén teljesít az oktatási rendszerünk. Például még mindig magasa azoknak az aránya, akik nem értik, amit olvasnak, tehát funkcionális analfabéták. A legutóbbi tesztelés egyik újdonsága volt, hogy a romániai magyar diákokat külön is mérték a PISA-felmérésen, és kiderült, hogy jobban teljesítenek, mint a romániai átlag.
A kormány jóváhagyásának köszönhetően Románia először fog részt venni a PIIAC-programban.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!