Öt magyar állampolgár ellen folyik nyomozás adócsalás gyanúja miatt
Nagyváradi és biharszentjánosi cégek magyar állampolgárságú ügyvezetői ellen folyik kivizsgálás adócsalás gyanúja miatt – írja az Agerpres a Bihar megyei rendőrség tájékoztatása alapján. A közlés szerint szerint öt magyar állampolgár ellen folyik kivizsgálás, a román államnak okozott kár pedig 4 564 235 lej.
A Bihar megyei ügyészség irányításával Nagyváradon három házkutatást tartott kedden a gazdasági rendőrség, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek az öt, 37 és 51 év közötti magyarországi férfi által elkövetett feltételezett bűncselekményre. A nyomozók szerint 2021 májusa és 2024 januárja között a gyanúsítottak által vezetett három cég közül kettő magyarországi vállalatoktól szerzett be fordított áfázás alá eső árut (állateledelt), amelyet a harmadik, biharszentjánosi cégnek számlázott ki. A két közvetítő cég azonban csak fiktív számlákat kiállító fantomcég volt, az árubeszerzésekre és raktározásra használt járművek és ingatlanok mind a harmadik cég tulajdonát képezik. Az áfát (TVA) a két fantomcégnek kellett volna fizetnie, ezt azonban úgy kerülték meg, hogy fizetésképtelenséget jelentettek.
A házkutatások során a rendőrök dokumentumokat foglaltak le, illetve 277 641 lej értékű árut (állateledelt). A nyomozás a Bihar megyei ügyészség irányításával folytatódik.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás