Ráesett a futballkapu egy hatéves kisfiúra, intenzív osztályra került
2024. április 7. – 18:15
Súlyos állapotban került kórházba egy hat éves kisfiú, miután szombaton a Bihar megyei Illyén ráesett egy fémből készült futballkapu, írta a Bihoreanul hírportál.
A kisfiú nyolc éves társával játszott, amikor a kapu ráesett. A hatóságokat szombat este fél nyolc körül értesítették.
A sérültet, akinek a feje, a végtagjai és a mellkasa is megsebesült, a nagyváradi sürgősségi kórházba szállították, ahol szombat este meg is műtötték. Jelenleg az intenzív osztályon kezelik.
„Súlyos fejsérülést szenvedett, és egyéb sérülések is voltak a testén. Kómában volt, és életfenntartó gépekre volt szüksége. Műtéten esett át, és az intenzív osztályon van” – idézte Hadrian Borcea orvost, a sürgősségi osztály vezetőjét a Bihoreanul.
A rendőrség a szalontai ügyészség felügyelete alatt nyomozást indított az ügyben.
2019-ben egy hét éves kislány halt meg a Bihar megyei Bihardöbrösd községben hasonló szerencsétlenség miatt: a karáncsfalvi iskola futballkapuja esett rá. 2021-ben az iskola aligazgatója és a község alpolgármestere ellen vádat emeltek gondatlanságból elkövetett emberölésért, az ügy azóta sem zárult le, emlékeztet a Bihoreanul.
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!