Két fiatal meghalt, egy megsérült, miután autójuk villanyoszlopnak csapódott
Egy 22 éves és egy 15 éves fiatal meghalt szombat este Vâlcea megyében, miután autójukkal egy parkoló autónak, majd egy villanyoszlopnak hajtottak, egy 14 éves lány pedig megsérült, írta a News.ro.
A baleset Drăgoești településen, a 678-as számú megyei úton történt. A rendőrség beszámolója szerint a két elhunyt Drăgășani városból származott, a 14 éves sérült pedig az Olt megyei Cungreáról. Folytatják a nyomozást a közúti baleset pontos körülményeinek megállapítására.
Az ütközés következtében a villanyoszlopról a vezetékek az úttestre kerültek. Két áldozatot eszméletlen állapotban szabadították ki a roncsok közül, életüket már nem tudták megmenteni. A harmadik áldozatot kórházba szállították, nyaki gerincsérülést szenvedett.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás