Ciolacu: Az USR a PSD-t hibáztatja mindenért

Marcel Ciolacu kormányfő szerint semmi köze ahhoz, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) elutasította az Egyesült Jobboldal Szövetség megalapításáról szóló megállapodás iktatását. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hangsúlyozta: a döntést a BEC bírái hozták, akiknek ő még a nevüket sem tudja – írja az Agerpres a miniszterelnöke Digi24 hírtelevízióban tett kijelentései alapján.

Ciolacut az Egyesült Jobboldal Szövetséget alkotó három ellenzéki alakulat – a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Jobboldal Ereje – vezetőinek azon vádjára reagáltatták, miszerint a BEC döntése abuzív, és a PSD kérésére történt.

„Egyetlen bíró, vagy az alkotmánybíróság egyetlen döntését sem kommentáltam soha, amióta politikus vagyok” – szögezte le a szociáldemokrata elnök.

Kifejtette: az ellenzék a PSD-t hibáztatja mindenért, de, mint fogalmazott, ellenzéki pártvezetőként is alkotni kell valamit, nem lehet mindent a PSD elleni gyűlöletre építeni. Emlékeztetett, az USR-nek alkalma volt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) koalíciós partnereként alkotni valamit az együttkormányzás nyolc hónapja alatt, de csak katasztrófát hagytak maguk után: nulla európai alapokat és egy olyan országos felújítási tervet (PNRR), amelyet folyamatosan újra kell tárgyalni.

„A Központi Választási Irodába a legfelsőbb bíróság bírái közül kineveztek hetet. Most Ciolacu elkezdett telefonálgatni nekik? Azt sem tudom, hogy hívják őket” – jegyezte meg a kormányfő.

A Központi Választási Iroda vasárnapi ülésén úgy döntött, hogy nem indulhat a június 9-i választásokon a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR), a Népi Mozgalom Pártjából (PMP) és a Jobboldal Erejéből álló Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU).

Ennek oka az, hogy a bírákból, az Állandó Választási Hatóság vezetőiből és a parlamenti pártok képviselőiből álló testület elutasította a jobboldali választási szövetség megalapításáról szóló megállapodás iktatását.

A BEC döntését az USR elnöke visszaélésnek nevezte. Cătălin Drulă közölte, hogy a Szociáldemokrata Párt torpedózta meg az Egyesült Jobboldal Szövetség indulását a június 9-i választásokon. Hozzátette, hogy a BEC döntését megtámadták a legfelsőbb bíróságon, amelyik sürgősségi eljárással legkésőbb keddig jogerős ítéletet hoz ebben az ügyben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!