Iohannis a magyaroknak: Fogjunk továbbra is össze a Románia számára fontos projektek körül!
Egészséget, békét és bőséget kívánt a romániai magyaroknak a közösen, a kulturális sokszínűségben rejlő potenciált kihasználva épített társadalomban Klaus Iohannis államfő a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.
„Ebből az alkalomból ismét elismerjük és értékeljük a magyar kisebbség hozzájárulását demokratikus, európai és észak-atlanti utunkhoz, a közjó eléréséhez” – idézi az államfő üzenetét az Államelnöki Hivatal közleménye.
Iohannis szerint a bölcsesség, a kölcsönös megismerés és az együttélés tapasztalata hidakat épített a román többség és a magyar kisebbség között, és a múlt megértésének, a közös társadalmi és gazdasági projekteknek európai jövőt kell kínálniuk az új generációknak azon a helyen, „amit a romániai magyaroknak joguk van az anyanyelvükön otthonnak nevezni”.
„A civilizációk szimfóniájához hozzájáruló, büszkén vállalt hagyományai és öröksége, illetve kulturális, tudományos, szellemi és politikai személyiségeinek tevékenysége révén a magyar kisebbség a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításának megbecsült támogatója” – fogalmazott üzenetében az államfő, aki szerint a társadalom megszilárdítására irányuló törekvéseket ebben a választási évben újra meg kell erősíteni.
„Kívánom a romániai magyar polgároknak, hogy a mai ünnep a közösség örömét hozza el számukra, és erősítse a jövőbe vetett bizalmukat. Fogjunk továbbra is össze a Románia számára fontos projektek körül!” – zárta üzenetét az államfő.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom