Pestissel fertőzött sertéstetemeket ástak ki a hatóságok Arad megyében

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Feljelentést tett a rendőrségen az Arad megyei Környezetvédelmi Őrség, miután több, afrikai sertéspestisben elhullt sertés tetemét találták meg elásva az út szélén Nagylak térségében. A hatóságok azt gyanítják, hogy egy sertésfarm tulajdonosa el akarta titkolni a betegség megjelenését, írta az Agerpres.

A Környezetvédelmi Őrség lakossági jelzés alapján végzett ellenőrzést, és összesen 12 tetemet talált a sáncban Nagylak és Sajtény határán, három helyen elásva. Az Arad megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság (DSVSA) vizsgálatából kiderült, hogy az elhullt állatok szervezetében jelen volt az afrikai seréspestis vírusa.

Marcel Roşu, az Arad megyei DSVSA igazgatója az Agerpresnek azt is elmondta, hogy 500 méterre az elásott sertéstetemek helyszínétől nemrég sertéspestis-gócpontot azonosítottak. „Az illetékes hatóságoknak most ki kell vizsgálniuk az esetet, és meg kell állapítaniuk, hogy van-e közvetlen kapcsolat a talált állattetemek és a közelben kialakult járvány között” – mondta.

Amennyiben kiderül, hogy a farm tulajdonosa megpróbálta eltitkolni a betegség megjelenését miután elhulltak az állatai, akkor a betegség elleni küzdelem akadályozásának gyanújával eljárás indulhat ellene.

Nagylak városában egyébként két sertéspestis-gócpontot is azonosítottak, emiatt 340 sertést el is pusztítottak a hatóságok. Még februárban karantént rendeltek el Nagylakon és megfigyelés alatt tartják a szomszédos Sajtény, a Temes megyei Egres és Sárafalva, valamint a román-magyar határ túloldalán található Bökény és Csanádpalota településeket.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!