Ezentúl nem forgalmazhatnak elektromos cigarettát kiskorúaknak

2024. február 27. – 13:53

Másolás

Vágólapra másolva

Megszavazta kedden a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy elektronikus cigarettákkal szolgálják ki a kiskorúakat – tájékoztat az RMDSZ közleménye. A szövetség is támogatta a javaslatot.

A jogszabály emellett betiltja az elektromos cigaretták online forgalmazását és önkiszolgáló automatákban való eladását is, illetve az oktatási intézményekben bármilyen típusú cigaretta használatát. Ezentúl az easybox vagy egyéb locker típusú csomagátvevő pontokra sem engedélyezett bármilyen típusú cigarettarendelés kiszállítása, abban az esetben pedig, ha futár szállítja ki a rendelést, a csomagon fel kell legyen tüntetve, hogy dohányterméket tartalmaz, ezért ennek átadása kizárólag nagykorú személynek történhet. Ennek áthágása 500 lejes büntetést von maga után a futár számára.

Abban az esetben, ha a kereskedelmi egység nem tartja be ezt a szabályozást, drasztikus szankciókra számíthat, 30 napra felfüggeszthetik a működését, valamint 20 ezer lejes büntetést szabhatnak ki rá.

A törvénytervezetről döntőházként szavaztak a képviselők, hogy életbe lépjen az elnöknek még ki kell hirdetnie, illetve közzé kell tenni a Hivatalos közlönyben.

Alfred Simonis ügyvivő házelnök hétfőn azt nyilatkozta, a törvényre azért van szükség, mert manapság a romániai gyerekek gyakran fogyasztják ezeket „a kellemesebbnél kellemesebb ízesítésű, ezért vonzó” cigarettákat. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tiltólistára felkerültek azok a termékek is, amelyek az utóbbi időben kerültek forgalomba. Például azok az elektronikus cigaretták, amelyeknek nincs ugyan nikotintartalmuk, de nem tesznek jót a gyerekek egészségének.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!