15 évre emelnék a jogosítvány érvényességét
Az AM, Al, A2, A, B, Bl és BE kategóriák esetében 10-ről 15 évre emelnék a jogosítvány érvényességét, a szenátus első házként kedden már el is fogadta az erről szóló jogszabály-tervezetet – írja a Digi24. Ezzel csökkentenék az adminisztrációs költségeket, illetve a rá szánt időt.
A jogosítványok érvényességét hosszabbító tervezetet a kormány nyújtotta be, és a közúti közlekedésről szóló 195/2002-es sürgősségi kormányrendeletet módosítaná. Ugyanakkor a közúti közlekedés biztonságának a növelése érdekében az említett kategóriákban a 70 éves vagy annál idősebb személyek esetében a jogosítványok érvényességi idejét 10 évről 5-re csökkentetnék. Ugyanakkor a 80 évesnél idősebb személyek esetében a vezetői engedély – minden kategóriában – érvényességi idejét 2 évben korlátoznák.
A tervezet szerint ugyanakkor a jogszabály érvényessége előtt kiállított jogosítványok érvényességi ideje nem változik. A törvényjavaslatról döntő házként a képviselők fognak szavazni.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás