Marcel Ciolacu: Vessünk már véget a hülyeségnek Székelyföld autonómiájával. Nem volt és nem is lesz

„Vessünk már véget a hülyeségnek Székelyföld autonómiájával. Nem volt és nem is lesz” – mondta szombaton délben tartott felszólalásban Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A pénteki marosvásárhelyi nyilatkozata után szombaton a párt Hargita megyei szervezetének választási ülésén tartott beszédet Maroshévízen, ahol többek között Székelyföld autonómiájának a kérdését is szóba hozta.

A miniszterelnök ezek után az alkotmányra hivatkozva kijelentette, Románia egy szuverén állam, és soha senki nem fogja elvenni/elválasztani tőle Erdélyt. Úgy vélekedett, az etnikai alapú autonómia témája a választási kampányok idején szokott megjelenni a közbeszédben, mert mobilizálni lehet vele az embereket.

„Ezek a témák és ellenségeskedések a választások idején bukkannak fel, ez a politikai vezetők módszere a választók mozgósítására. Elmúltak már azok az idők” – jelentette ki a miniszterelnök. A miniszterelnök szerint mindenki normális országban szeretné felnevelni a gyerekét, és ehhez elsősorban az kell, hogy normálisan viselkedjünk.

A normalitás jegyében ugyanakkor Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is üzent a miniszterelnök.

„Azt hiszem, provokálhatom Kelemen Hunor elnök urat, főleg, hogy Hargita megyéből származik, hogy az RMDSZ listáira vegye fel a román pártok egy képviselőjét, és megígérem, hogy én is felveszem az RMDSZ egyik képviselőjét a PSD bukaresti listájára. Ez a normalitás gesztusa lesz, ami azt mutatja, hogy mindannyian románok vagyunk. Igaz, magyar etnikumú románok, de Romániában élők. Jó emberek” – mondta Ciolacu.

A miniszterelnök hangsúlyozta, soha nem fogadja el olyan törvények támogatását, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait.

„Soha nem fogadom el a túlzásokat. Soha nem fogadom el, hogy Romániában olyan törvények legyenek, amelyek bizonyos más etnikumú romániaiakat előnyben részesítenek. Mindannyian egyenlőek vagyunk, tisztelnünk kell egymást. Abban az esetben, ha nem tiszteljük egymást, a jogrendnek kell érvényesülnie, mert így működik a demokrácia, nincs anarchia” – idézi a kormányfőt az Agerpres.

Ciolacu arról is beszélt, hogy azok a személyek is hibáznak, akik Románia szívében, román állampolgárként nem tanulnak meg románul, és ezzel elszigetelik saját magukat. A miniszterelnök szerint erre nem lehet büszkének lenni, mert arra ítélik magukat, hogy ne fejlődjenek.

A beszédében Ciolacu óva intett a botrányokon és káoszon alapuló kormányzástól. Mint mondta, az országot nem lehet a Facebook lájkok alapján vezetni. A miniszterelnök érvelése szerint ugyanis ezek csak átmenetiek, és nem biztosítanak szilárd alapot a hatékony kormányzáshoz.

Állítása szerint a jelenlegi politikai helyzetben azt tartja az egyetlen járható útnak, hogy a PSD és a PNL a választások után is közösen kormányozzon. A politikai stabilitásra való törekvést tartja a helyes iránynak.

„Nézzenek körül a politikai palettán, és látni fogják, hogy 2025-től nem jöhet létre más koalíció, más szövetség, csak a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt körül” – fogalmazott. Úgy vélekedett, dacára annak, hogy a PSD és a PNL hagyományosan egymás ellenfelei, most szövetséget kell alkotniuk, mert „alkalmazkodnunk kell ezekhez az időkhöz”.

Ciolacu kifejtette, a kormánynak kötelessége stabilitást és fejlődést biztosítani az országnak, és ezt nem lehet megvalósítani „botrányok között, káoszban, a parlamentből, az utcáról vagy a kormánytól készített Facebook-közvetítésekkel.”

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!