Folytatja a tiltakozását az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség
Elégedetlen a kormány által felajánlott 15 százalékos béremeléssel és folytatja tiltakozó akcióinak sorozatát az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség – írja az Agerpres.
Az érdekvédelmi szervezet szerdai közleménye szerint a kormány által az egészségügyi alkalmazottaknak felajánlott béremelés legfeljebb az infláció részleges fedezésére elegendő, keresetük vásárlóerejének növekedéséhez nem járul hozzá. Ezért folytatják a tiltakozásokat, csütörtökön 13 és 15 óra között több mint 300 tagjuk fog sztrájkőrséget állni előbb az egészségügyi, majd a munkaügyi minisztérium épülete előtt.
Ezt követően, február 29-én „az általános sztrájk főpróbájaként” helyi tiltakozó akciókra kerül sor, majd március 11-én egy nagygyűlést tartanak a bukaresti Victoriei téren. A szakszervezeti szövetség 25 százalékos általános fizetésemelést tartana méltányosnak az egészségügyben.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom