Megerősítik a román fegyveres erőket

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát szolgáló intézkedéseket hagyott jóvá szerdai ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) – írja az Agerpres.

Az elnöki hivatal beszámolója szerint a Klaus Iohannis államfő által vezetett ülés fő témája a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetének romlása és ennek Romániára gyakorolt hatása volt. Az ülésen elhangzott, hogy Románia keleti szomszédságában továbbra is fenyegetik a biztonsági helyzetet Moszkva számos áldozatot követelő és anyagi károkat okozó támadásai az ukrajnai városok és az ukrán infrastruktúra ellen. A CSAT tagjai megállapították, hogy az ukrajnai háború miatt továbbra is nagy a kockázata a Románia területét és állampolgárait érintő incidenseknek, a Fekete-tengeren sodródó aknák és az ellenséges orosz akciók pedig veszélyeztetik a hajózás biztonságát.

A testület ezért úgy határozott, hogy a NATO támogatása mellett Romániának saját erőfeszítéseket kell tennie az ország védelmének megerősítésére. Ennek fényében a CSAT tagjai intézkedéseket rendeltek el a román fegyveres erők megerősítésére. Ezek között szerepel a Románia jelenlegi védelmi igényeihez igazított jogi keret kidolgozása.

Az elnöki hivatal beszámolója szerint a CSAT Ukrajna támogatásának fenntartásáról is döntött. Bukarest emellett továbbra is együtt fog működni a szövetségesekkel a NATO elrettentő és védelmi pozíciójának megerősítéséért, növelni szeretné a NATO romániai jelenlétét, és támogatni fogja a a Moldovai Köztársaságot.

A CSAT ugyanakkor elemezte az Operatív Kiberbiztonsági Tanácshoz tartozó intézmények 2023-as tevékenységét és a 2024-re szóló fő célkitűzéseket. Egyben jóváhagyta azokat az ország kiberbiztonsági rendszerének fejlesztését szolgáló intézkedéseket, amelyeket idén a testület szerint a kiberbiztonsági tanácsnak prioritásként kell kezelnie.

Az ülésen áttekintették a CSAT 2023-as tevékenységét is, és úgy döntöttek, hogy a tevékenységi jelentést jóváhagyásra továbbítják a parlamentnek

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!