22 év után döntöttek egy nagyváradi ingatlan visszaszolgáltatásáról a római katolikus egyháznak

22 év után döntöttek egy nagyváradi ingatlan visszaszolgáltatásáról a római katolikus egyháznak
A Bihar Megyei Tanács 2020-ban újíttatta fel az épület homlokzatát – Fotó: Bihar Megyei Tanács Facebook oldala

Huszonkét év után szolgáltatott vissza egy nagyváradi ingatlant a római katolikus egyháznak a restitúciós bizottság, a belvárosi épületben a nagyváradi filharmónia működik – írja az MTI az Ebihoreranul.ro-ra hivatkozva.

A Bihar megyei lap az önkormányzatra hivatkozva azt írja, hogy a testület még decemberben hozta meg döntését az egyház által 2002 óta igényelt ingatlan visszaszolgáltatásáról, de ezt csak február elején közölték annak kezelőjével, az önkormányzattal. A belvárosban, a Szigligeti Színház mögött található épületben a nagyváradi filharmónia koncertterme és irodahelyiségei működnek.

A lap tájékoztatása szerint a főépületet az RMDSZ-es Kiss Sándor kezdeményezésére 2003-ban 33 milliárd régi lejért (3,3 millió új lej) fel is újították a jelentősen leromlott épületet, amiben korábban a Művész mozi működött. A lap azt is megjegyzi, jelentős fejlesztések is történtek benne, hogy „kulcsrakész” legyen a visszaszolgáltatásra.

Felidézik, hogy a Bihar megyei tanács élén Kiss Sándort követő Cornel Popa már azzal érvelt, hogy az államosításkor a mostani négy ingatlanból csupán kettő volt meg, ezért azt kérték, ne természetben szolgáltassák vissza ezeket. A bukaresti testület döntése szerint a később épített részek nem teszik ki legalább a telek felét, amikor alkalmazható a pénzbeli kárpótlás, ezért az egyház javára döntöttek azzal a kitétellel, hogy az ingatlanok tíz évig meg kell őrizzék kulturális rendeltetésüket.

Az Bihoreanul által idézet 2014-es szakvélemény egy 1885-ben épült 832 négyzetméteres épületrészt, illetve egy 1914-ben elkészült 936 négyzetméteres épületrészt államosítottak. 2006-ban épület meg egy 207 négyzetméteres jelenleg használaton kívüli ingatlan, valamit egy 151 négyzetméteres színházi kelléktár.

Calin Gal, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke a hírportállal közölte: jogászaik még elemzik a restitúciós bizottság döntését, ezután határoznak arról, hogy megfellebbezik-e a bíróságon az ítéletet. Gal úgy látja, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy megtámadnák a döntést, tekintve, hogy a püspökség bebizonyította, a régi épületrész hozzá tartozik, az újak pedig nagyon keveset tesznek hozzá.

Böcskei László nagyváradi megyés püspök az Ebihoreanulnak elmondta: az egyház nem kíván változtatni az épületek rendeltetésén. Közölte: 2022-ben egyezséget kötöttek a megyei önkormányzattal, hogy a felújításért cserébe a filharmónia visszaszolgáltatása után is használhatja az ingatlant.

Nagyváradon a római katolikus egyház számos, az előző rendszerben államosított ingatlanát igényelte vissza az államtól. Ezek egyikét, az egykori pénzügyi palotát visszaszolgáltatása után perelte vissza a megyei önkormányzat, az impozáns ingatlant jelenleg uniós támogatással felújítja, és közigazgatási székhelyévé alakítja át.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!