Péter Ferenc lemondott a RMDSZ Maros megyei szervezetének a vezetéséről

Péter Ferenc lemondott a RMDSZ Maros megyei szervezetének a vezetéséről
Péter Ferenc bejelenti a lemondását – Fotó: Péter Ferenc Facebook oldala

Lemondott az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki tisztségéről Péter Ferenc – jelentette be szerdán a politikus. Az indoklása szerint a szervezet előtt álló szuper választási év teljes embert kíván a szervezet élére, és a Maros Megyei Tanács vezetése mellett nem tudná kifogástalan módon ellátni a feladatot.

Péter Ferenc a Facebookon úgy fogalmaz, hogy mozgalmas és fontos év előtt áll a szervezet, hosszan tartó, intenzív kampány elé néznek, mert minden választáson nyerni szeretnének Maros megyében,

„Minden pozícióban helyt kell állnunk, és erősítenünk kell a támadósorunkat. Most egyszerre több csatárra is szükségünk lesz. Új támadó játékosokra is. A siker kulcsa, hogy a megyei szervezet élén is nagy erővel vágjunk neki az idei kampány-szezonnak. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a következő időszakban irányító középpályásként kell játsszon, míg a Maros Megyei Tanács elnöke a középső csatár szerepét tölti be és gólt kell szerezzen. Mindkét feladatot egy ember nem tudja kifogástalan módon ellátni, ezért döntöttem úgy, hogy elnöki mandátumomat a szervezetnek visszaadva, lehetőséget teremtek az RMDSZ-nek új játékost is hívni a támadósorba” – szemléltette a helyzetet. Péter szerint több, fontos projektje is van most a Maros Megye Tanács elnökeként vinnie kell, például fejlesztik a repülőteret, a megyei kórházban 5 különböző projekt is zajlik, míg két nagy útépítése is folyamatban van.

Úgy látja, hogy ha nyerni akarnak, akkor meg kell osszák a munkát: „a megyei tanács élén szintet kell lépnünk a fejlesztések terén, a megyei szervezetben pedig szintet kell lépnünk a kampány tekintetében. Ez a két fontos feladat két teljes embert kíván”.

A Zi de zi beszámolója szerint Péter Ferenc a döntését bejelentő sajtótájékoztatón azt is elmondta, ha megkapja az RMDSZ támogatását, akkor a Maros Megyei Tanács élén folytatni szeretné a munkát. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetését ideiglenesen Csibi Zoltán Attila ügyvezető elnök, Erdőszentgyörgy polgármestere veszi át. Tervek szerint február 9-én tart közgyűlést az RMDSZ Maros megyei szervezete, akkor választják meg majd az új elnököt.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!