Románia egyelőre úgy tűnik, hogy nem függeszti fel az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének finanszírozását

Úgy tűnik, hogy Románia – az Egyesült Államoktól és más országoktól eltérően – egyelőre nem függeszti fel az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének (UNRWA) finanszírozását – írja az RFI.

Igaz, a Külügyminisztérium nem fogalmaz egyértelműen. Annyit írtak, hogy rendkívül aggasztónak tartják azokat a súlyos vádakat, amelyek szerint az UNRWA munkatársai részt vettek az Izrael elleni október 7-i terrortámadásban. Hangsúlyozzák, hogy ezek gyors és alapos kivizsgálást igényelnek, és üdvözölik az ENSZ főtitkárának határozott fellépését.

„Figyelemmel fogjuk követni a fejleményeket, és ennek megfelelően fogunk cselekedni”

– idézi az RFI a külügyminisztériumot.

Az RFI azt írja, hogy legutóbb Románia 200 ezer eurót hagyott jóvá az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének a finanszírozására. Ez az önkéntes pénzügyi hozzájárulás egy részének a kifizetését jelentette.

A Telex összefoglalója szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök tanácsadója pénteken közölte a BBC-vel, hogy a Hamász október 7-i támadásaiban olyanok is részt vettek, akik „UNRWA-tól kapnak fizetést”. Mark Regev szerint értesülései szerint az UNRWA iskoláiban egyes tanárok „nyíltan ünnepelték” a támadásokat, amiben a Hamász fegyveresei körülbelül 1300 embert, főként civileket öltek meg, további 250 embert pedig túszul ejtettek. Regev arra is utalt, hogy egy kiszabadult izraeli túszt annak vallomása szerint egy UNWRA-dolgozó házában tartották fogva.

A hírek miatt nyolc ország is felfüggesztette a támogatásokat, ezek az országok Ausztrália, Kanada, Finnország, Németország, Olaszország, Hollandia, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. A Digi24 viszont azt is kiemeli, hogy Svájc egyelőre további információkat vár, mielőtt döntést hozna.

Ezek után az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségének (UNRWA) vezetője felszólította a finanszírozást leállító országokat, hogy gondolják át „megdöbbentő” döntésüket – írja a BBC.

„Megdöbbentő látni, hogy az ügynökség pénzeszközeit felfüggesztették a személyzet egy kis csoportja ellen felhozott vádakra miatt, különös tekintettel arra, hogy az UNRWA azonnal felmondta az érintettek szerződését és átlátható független vizsgálatot indított” – jelentette ki Philippe Lazzarini. Szerinte rendkívül felelőtlen lenne szankcionálni az ügynökséget és az egész közösséget ebben az időszakban, mivel a Gázai övezetben több mint kétmillió ember túlélése függ ettől.

„Az UNRWA minden évben megosztja alkalmazottainak listáját a fogadó országokkal, beleértve Izraelt is. Az ügynökség soha nem kapott semmilyen aggasztó visszajelzést a személyzet tagjaival kapcsolatban” – tette hozzá. Lazzarini elmondása szerint az ENSZ Belső Felügyeleti Szolgálatainak hivatalának vizsgálata meg fogja állapítani, hogy mi az igazság a vádak közül.

Az 1949-ben alapított ENSZ Segély- és Munkaügyi Ügynöksége, az UNRWA a Gázában működő legnagyobb ENSZ-ügynökség. Egészségügyi ellátást, oktatást és egyéb humanitárius segítséget nyújt palesztinoknak Gázában, Ciszjordániában, Jordániában, Libanonban és Szíriában. Körülbelül 13 ezer embert foglalkoztat Gázában. Izrael régóta vádolja az ENSZ különböző ágait – köztük az UNRWA-t – elfogultsággal, sőt antiszemitizmussal.

Amióta Izrael megkezdte az offenzívát a Hamász támadásaira válaszul, az UNRWA Gáza-szerte menedéket nyújt a lakóhelyüket elhagyni kényszerült civilek százezreinek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!