Csatlakozik a Sanitas szakszervezeti szövetség tiltakozó akcióihoz a Solidaritatea Sanitară

2024. január 25. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

Csatlakozik a Sanitas szakszervezeti szövetség tiltakozó akcióihoz a Solidaritatea Sanitară szövetség, amely február elsejére hirdette meg első tüntetését – írja az Agerpres. Közben a csütörtöki tárgyalásokon a kormány „elvileg beleegyezett” abba, hogy az egészségügyben dolgozók 20 százalékos béremelést kapjanak idén.

A Solidaritatea Sanitară ('egészségügyi szolidaritás') szövetség közölte, megállapodást írtak alá a Sanitas szakszervezeti szövetséggel a közös tiltakozó akciók megszervezéséről, beleértve az általános sztrájkot is. Fő követelésük az egészségügyi alkalmazottak alapbérének legalább 25 százalékkal történő megemelése 2024-ben, majd a bérek megemelése a 2017/153-as törvény által megszabott szintre.

A két szakszervezeti szövetség első közös akcióját 2024. február elsejére tervezik, amikor az egészségügyi minisztérium előtt fognak tüntetni. Amennyiben követeléseiket nem teljesítik, általános sztrájkot robbantanak ki – közölték.

Tájékoztatásuk szerint a Solidaritatea Sanitară szövetség tagjainak már több mint fele aláírta a munkakonfliktus és az általános sztrájk kirobbantását támogató dokumentumot, és közel 60 százalékuk nyilvánosan is kifejezte a sztrájkban való részvételi szándékát.

Közben csütörtökön a Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői a munkaügyi minisztérium székháza előtt tartott tüntetést.

Viorel Huşanu, a Sanitas bukaresti szervezetének elnöke azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy az egészségügyi alkalmazottak és szociális gondozásban dolgozók minimum 20 százalékos fizetésemelést akarnak. A szakszervezeti vezető becslése szerint eddig több mint 100.000 aláírás gyűlt össze az általános sztrájk támogatására.

Marcel Ciolacu miniszterelnök egyébként jelezte szándékát, hogy a tüntetés után tárgyalóasztalhoz üljön a szakszervezeti szövetség küldöttségével. A szakszervezeti vezető szerint a kormányfő ajánlatától függően döntik el, hogy jövő héten tüntetnek-e az egészségügyi minisztérium előtt, és hogy meghirdetik-e az általános sztrájkot – mondta Huşanu.

Az első hírek szerint a kormány elvileg elfogadta az egészségügyben dolgozók idei 20 százalékos béremelését. Ezt Iulian Pope, a Sanitas alelnöke jelentette be a csütörtöki találkozó után, és azt is elmondta, ezzel az egészségügyi szakszervezet legfontosabb követelése teljesült.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a tárgyalások a jövő héten folytatódni fognak, még nem fejezték be a kormány szintű megbeszéléseket. A jövő hétre meghirdetett tüntetésről egyelőre nem nyilatkozott Pope.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!