Házkutatást tartanak a Kovászna megyei prefektúrán

Hatósági egységek szállták meg kedden kora reggel a Kovászna Megye Prefektusi Hivatal sepsiszentgyörgyi székhelyét – írja a Háromszék. A tudósítás szerint az épületbe nem lehet belépni, mert házkutatás zajlik.

A kormányhivatal illetékesei a lapnak arról nem tudtak részletekkel szolgálni, hogy milyen ügyben zajlik a házkutatás, illetve arról sem tudtak pontos tájékoztatást adni, hogy melyik hatóság jár el. A Háromszék meg nem erősített forrásai szerint a rendőrség országos korrupcióellenes ügyosztálya vizsgálódik.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egyelőre nem adott ki tájékoztatást arról, hogy Kovászna megyében vizsgálódna, ahogy sem a rendőrség, sem a belügyminisztérium Korrupcióellenes Igazgatósága (DGA) sem közölt semmit.

A Székelyhon nem hivatalos információ szerint a prefektúrán a villanyhálózat múlt évben lezajlott felújítása, illetve ezen munkálat kivitelezésére kiírt közbeszerzés tűnik gyanúsnak a hatóságok számára. A villanyhálózatot Ráduly István prefektus 2021-ben cseréltette ki, mert a korábbi már nem bírta a terhelést. Úgy tudják, hogy az Uzon községhez tartozó Bikfalván, a prefektus lakhelyén is vizsgálódnak. Több sajtótermék is arról ír, hogy Ráduly István nincs a prefektúra épületében, a Székelyhon szerint Kolozsváron tartózkodik.

Kérdéseinkkel megkerestük Ráduly István prefektust és a prefektúra szóvivőjét is, a szóvivő egyelőre nem tudott új információkkal szolgálni. Amennyiben a prefektus válaszol, cikkünk frissíteni fogjuk.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!