A pénzügyminisztérium képviselőivel nem egyeztek meg a közúti fuvarozók és a gazdák
Szombaton a szállításügyi minisztériummal ugyan még sikerült megállapodniuk a közúti fuvarozóknak és a gazdáknak, vasárnap viszont már nem egyeztek meg a pénzügyminisztérium képviselőivel, így folytatják a tiltakozásukat – írja az Agerpres.
„Nem született megállapodás, nem találtak megoldásokat a követeléseinkre. A tiltakozásunk addig folytatódik, amíg a hatóságok be nem látják, hogy képtelenek ezt az országot irányítani. Az összes kérésünket az Európai Bizottságra és a helyreállítási tervre hivatkozva hárították el” – jelentette ki a sajtónak a pénzügyminisztériumi tárgyalások után a mezőgazdasági termelők képviselője, Dănuţ Andruş.
Az Agerpres kormányzati forrásokból úgy tudja, többek között a visszaforgatott nyereség adómentességére és az adóeljárások egyszerűsítésére tettek javaslatot a vasárnap délutáni tárgyalásokon a pénzügyminisztérium képviselői. A találkozón elhangzott, hogy a pénzügyminisztérium és a mezőgazdasági tárcával partnerségben kidolgozná a helyi termelői tanúsítványok, illetve a mezőgazdasági és az élelmiszeripari beruházások jogi keretét, a szállításügyi minisztériummal partnerségben pedig az infrastrukturális beruházások jogi keretét.
A tárgyalásokra rálátó kormányzati források szerint a fuvarozók és a gazdák küldöttségének olyan követelései is voltak, amelyekről a kormánynak egyeztetnie kell az Európai Bizottsággal: különböző adókedvezményeket kértek, illetve el szerették volna érni, hogy mentesüljenek az üzemanyagok jövedéki adójának kifizetése alól.
A fuvarozók és a gazdák küldöttsége a találkozón felvetette a gabonaárral kapcsolatos kérdéseket, valamint kérte az igazoló dokumentumok nélkül elszámolható napidíjak megemelését. Ez utóbbi követelést a pénzügyminisztérium elutasította, arra hivatkozva, hogy kedvez az adóelkerülésnek.
A közúti fuvarozók és a gazdák szerdától országszerte spontán tüntetésekbe kezdtek, elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árának alakulása miatt. Teherautókkal és traktorokkal indultak Bukarest felé, lassítva a forgalmat több úton, köztük a főváros körgyűrűjén.
Pénteken fogadta őket Marcel Ciolacu kormányfő. Szombat este a szállításügyi minisztérium képviselőivel tárgyalt, akikkel hat pontban sikerült is megegyezniük.
Többek között abban állapodtak meg, hogy külön sávot alakítanak ki a határátkelőkön és a konstancai kikötőben az EU-tagállamokból származó tehergépjárművek számára; a hatóságok eltekintenek az útdíj kifizetését bizonyító matrica hiánya miatti bírságtól, ha a határátlépésre való várakozással töltött idő meghaladja a matrica adott napra vonatkozó érvényességi idejét; a tehergépkocsik súlyának legfeljebb 5 százalékos túllépésére vonatkozó tűréshatárokat állapítanak meg más uniós tagállamok jogszabályaival összhangban. Vasárnap a pénzügyminisztérium illetékeseivel egyeztetett a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttsége, sikertelenül.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!