Kizárta az udvarról a kutyáját, 15 ezer lejre büntette a rendőrség
15 ezer lejes bírságot szabott ki a rendőrség egy szamosújvári lakosra, mert szélnek eresztette a kutyáját, illetve nem ivartalanította és mikrocsipezte az állatot, írta a Monitorul de Cluj.
Órákon át nyüszített egy kapu előtt a kutya a szamosújvári Állomás utcában vasárnap, amíg egy járókelő kapcsolatba nem próbált lépni az ott lakóval. Kiderült, hogy az állatot nem akarta tovább tartani a gazdája. A tulajdonos később a helyszínre kiszálló rendőröknek is azt mondta, hogy viheti a kutyát, aki akarja, mert neki már nem kell, számolt be a GherlaInfo.ro.
A Kolozs megyei városban történtekről készült poszt gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában, aminek hatására jelentkezett valaki, hogy örökbefogadná a kutyát, és el is szállította egy Szamosújvár melletti faluba.
A rendőrség is a közösségi médiában megjelent információk alapján indított hivatalból eljárást, és végül 15 ezer lejre büntették a 29 éves tulajdonost.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás