Fennakadást okozott a havazás Románia keleti és délkeleti részén

2024. január 9. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

A havazás miatt kedden szünetel a tanítás Iaşi megye minden oktatási intézményében, valamint Bákó, Botoşani, Brăila, Buzău, Galaţi, Neamţ és Suceava megye több iskolájában – közölte a tanügyminisztérium az Agerpres szerint.

A tanfelügyelőségektől kapott helyzetjelentés alapján összesített adatok szerint a kedvezőtlen időjárás miatt kedden szünetel a tanítás Bákó megye 3, Botoşani megye 4, Brăila megye 6, Buzău megye 2, Galac megye 7, Neamţ megye 6, Suceava megye egy, illetve Iaşi megye valamennyi oktatási intézményében.

Vrancea és Vaslui megyében négy országútszakaszt lezártak, Neamţ, Vaslui, Botoşani és Buzău megyében pedig súlykorlátozást vezettek be, számolt be a News.ro.

Hétfőről keddre virradó éjjel a Vrancea megyei Doaga közelében egy 47 utast szállító autóbusz lecsúszott az úttestről, Tişiţa és Panciu között pedig egy személygépkocsi a hóban rekedt, így három utasát ki kellett menteni. Több jármű megrekedt a havazás és a szél miatt Galaţi és Botoşani megyében is, köztük mentőautó is.

Bukarestben az úttesten képződött jégréteg miatt hétfő este óta csaknem kétszáz autó ütközött össze, egy gépkocsi fel is borult, tudósított a ProTv.

A szél miatt a fekete-tengeri kikötőkben leállt minden tevékenység. Az rendőrséghez tartozó Infotrafic Központ felhívta a sofőrök figyelmét, hogy indulás előtt tájékozódjanak az útvonalukat érintő esetleges korlátozásokról és időjárás-előrejelzésről, szereljék fel a járműveiket téli gumikkal és szükség esetén hólánccal, és vezessenek óvatosan.

Az országos meteorológiai szolgálat elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki a keddi napra, amely szerint Moldova nyolc megyéjében, Dobrogeában és Munténia keleti részén erős szél várható. A tengerparton keddről szerdára virradó éjjel is élénk szélre lehet számítani.

Az előrejelzés szerint ugyanakkor csütörtök reggelig az ország teljes területén fagy lesz. Keddről szerdára virradó éjjel főleg az ország északi, központi és keleti részén lesz érezhető a lehűlés, a hőmérsékleti minimumok Székelyföldön -21 és -20 fok között mozognak majd.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!