Meghalt egy nő Zilahon, akit a férje kilökött egy harmadik emeleti tömbházlakás ablakán
Veszekedés közben kilökte a feleségét egy harmadik emeleti tömbházlakás hálószobájának ablakán csütörtökön egy zilahi férfi. A 43 éves nő nem élte túl a zuhanást.
A Szilágy megyei ügyészség pénteki közleménye szerint a családtagjaival szemben korábban is agresszíven viselkedő férfi ittasan követte el a bűncselekményt. A vádhatóság felidézte, hogy a rendőrség 2020-ben ideiglenes távoltartási paranccsal védte meg a nőt az őt rendszeresen bántalmazó férjétől. A házaspár azóta sem él együtt, a bűncselekmény a lányuk lakásán történt.
Mivel a férfi ismételten bántalmazta és többször halálosan megfenyegette feleségét, az ügyészség előre kitervelt gyilkosság gyanújával vette őrizetbe csütörtök este. A vádhatóság pénteken az előzetes letartóztatását fogja indítványozni a bíróságnak.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás