Közösen szervez építészi, építőmérnöki képzést a MOGYTTE és az Óbudai Egyetem

2023. december 17. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Építészi és építőmérnöki szak létrehozását tervezi a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) Mérnöki és Információtechnológiai Kara és az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara – írja a zi-de-zi.ro marosvásárhelyi portál. A kétoldalú megállapodást december 14-én, csütörtökön írták alá Marosvásárhelyen.

A tájékoztatásban az szerepel, hogy az új szak létrehozásáról Leonard Azamfirei, a MOGYTTE rektora, Liviu Moldovan, a Mérnöki és Információtechnológiai Kar dékánja valamit Anthony Gall, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar dékánja egyeztetett. A képzés nyelvére nem térnek ki a hírben, de azt írják, hogy közös tanterv szerint fog működni a szak és hallgatók képzését a két egyetem oktatói közösen fogják biztosítani.

Ugyanakkor azt írják, hogy a partnerségben fontos szerepe lesz az Romániai Építészek Rendje marosvásárhelyi fiókjának, amelyet a megbeszélésen Kovács Angéla képviselt.

A két felsőoktatási intézmény együttműködése nem teljesen újdonság. A Népújság beszámolója szerint idén márciusban az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának delegációja egyezményt írt alá a marosvásárhelyi egyetem angol nyelvű műépítészeti karával, ami a diák és oktatócserére, közös kutatási programok szervezésére más szakmai együttműködésekre ad majd lehetőséget.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!