Az AUR a PSD-n kívül bárkivel folytatna koalíciós tárgyalásokat a parlamenti választások után

A Szociáldemokrata Párton (PSD) kívül bármelyik más párttal koalíciót kötne a jövő évi parlamenti választások után a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – jelentette ki péntek este a Digi24-nek nyilatkozva George Simion.

Az AUR elnöke kifejtette, hogy „csak a románokra” támaszkodva szeretnék megnyerni a választásokat. Ha pedig nem szereznek abszolút többséget a parlamentben, akkor „bárkivel” tárgyalnak egy koalíciós kormány megalakításáról, kivéve a PSD vezetőit, idézte az Agerpres.

Ezt Simion azzal indokolta, hogy a PSD-t „reformálhatatlannak” tartja. Szerinte a szociáldemokraták elsőként fognak majd tiltakozni, amikor a kormányon lévő AUR bejelenti a polgármesteri, alpolgármesteri, helyi tanácsosi és a megyei tanácsosi tisztségek kétharmadának megszüntetését, mert „féltik a korrupt helyi kiskirályaikat”.

Simion kizárta az együttműködést Ludovic Orbannal, de elmondta, hogy a volt kormányfő pártjának, a Jobboldal Erejének több tagjával szívesen tárgyalnának, és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) több politikusa is partnerük lehet.

Kérdésre válaszolva az AUR elnöke nem zárta ki, hogy a pártja államfőjelöltje lesz a jövő évi választásokon, de hangsúlyozta, hogy az alkatához jobban passzolna a kormányzati szerep.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!