Megegyeztek a szakszervezetek a kormánnyal, jövőre 20%-kal nő a tanárok bére

2023. december 12. – 09:47

Másolás

Vágólapra másolva

A tanügyi szakszervezetek hétfőn abban állapodtak meg a kormány képviselőivel, hogy jövőre 6 milliárd lejjel nő az oktatás költségvetése, a tanárok pedig két részletben összesen 20 százalékos fizetésemelést kapnak – írja az Agerpres.

A tárgyalások eredményeiről a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu számolt be a sajtónak a Victoria-palotában tartott találkozó után. Elmondása szerint a pedagógusok bére előbb január elsejétől, majd június elsejétől nő. Az azonban csak későbbiekben derül ki, hogy pontosan mennyivel.

„Az a biztos, hogy a januári lesz a nagyobb arányú fizetésemelés”

– magyarázta. Hozzátette, hogy a szakszervezetek elégedettek ezzel az eredménnyel, mert így a pedagógusbérek el fogják érni azt a szintet, amit a kormánytól kértek.

Hăncescu elmondta, hogy a kezdő tanárok fizetésének a nyári tanügyi sztrájk idején elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében január elsejétől 13 százalékkal, később pedig további 7 százalékkal kellene emelkednie, de az arányok ettől eltérhetnek majd. Emlékeztetett, hogy a szakszervezetek nyáron 60 százalékos béremelést kértek. Idén júniustól 30 százalékkal nőttek a tanári fizetések, jövőre pedig további 20 százalékkal, vagyis egy év alatt 50 százalékkal, és a növekedés 2025-re a 70 százalékot is elérheti. „Ez több, mint amit a sztrájk idején ígértünk a tagságnak” – jegyezte meg.

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor azt is hozzáfűzte, hogy a pedagógusi bértábla az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásakor válik nyilvánossá. Elmondta azt is, hogy a hétfői megállapodásnak megfelelően jövőre a tanügyben vezető tisztséget betöltő személyek (igazgatók, aligazgatók, főkönyvelők) fizetése differenciáltan nő.

Az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség elnöke, Anton Hadăr arról számolt be, hogy a jövőre beharangozott béremelések a felsőoktatásra is érvényesek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!