Tüntetésekre készülnek jövő héten a rendőrök

2023. december 9. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

Tüntetésekre készülnek jövő héten a rendőrök – közölte az Rendőrök Országos Szakszervezete.

Állításuk szerint a kormány, a belügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és a munkaügyi tárca székhelye előtt is tiltakozni fognak, mert a kormánykoalíció nem engedélyezi bizonyos elmaradások kifizetését és nem veszi figyelembe a jövő évre vonatkozó követeléseiket.

A rendőrök többek között azt szeretnék elérni, hogy 2024. január elsejétől legalább az infláció mértékével megegyező mértékben (13,8%) emeljék meg a béreket, a katonai nyugdíjakat pedig az állami nyugdíjrendszer szerint igazítsak ki, valamint kérik a rendőri státusz meghatározásának a frissítését is. Azt is szeretnék, hogy a jövő évi választások során a belügyminisztérium alkalmazottainak a bérezése az említett napokra a választási irodák tagjainak a fizetésével hasonló legyen. Emellett erősebb jogi védelmet is akarnak, és a sztrájkjogot is szeretnék megszerezni.

A közlemény szerint amennyiben nem teljesülnek a követelések, tovább folytatják a tiltakozásokat, megtagadják a túlórák teljesítését, és csak a sürgősségi hívásokra fognak válaszolni. Emellett a jövő évi európai parlamenti, helyhatósági, parlamenti és elnökválasztások közbiztonságának szavatolását sem fogják biztosítani.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!