Egyelőre kérdés, hogy mennyit kapnak meg a tanárok a 2024-re ígért béremelésből

Egyelőre kérdés, hogy mennyit kapnak meg a tanárok a 2024-re ígért béremelésből
Béremelésért tüntető tanárok 2023 májusában Kolozsvár főterén – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Jövő évtől nőnek a tanügyi bérek, de azt, hogy pontosan hány százalékkal, a kormánnyal folytatott tárgyalások nyomán határozzák meg – jelentette ki pénteken Simion Hăncescu, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke az Agerpres szerint.

A tanügyi szakszervezetek képviselői Marcel Ciolacu kormányfővel és Ligia Deca oktatási miniszterrel egyeztettek pénteken a Victoria-palotában. A megbeszélésen jelen volt Marius Nistor, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke is.

Az újságírók azon kérdésére, hogy 2024. január elsejétől nőnek-e a tanári fizetések, Hăncescu azt mondta, a szakszervezetek tudják, hogy jövő évben legalább 20 százalékos béremelést kell elérniük az oktatási alkalmazottak számára, de amíg a tárgyalások le nem zárulnak, nem akarnak százalékokkal dobálózni, mert esetleg félrevezető lesz az emberek számára, tekintve, hogy az új bértörvény bérrácsa sincs még leszögezve.

Marius Nistor pedig kijelentette, hogy a fizetésemelésnek a tanügyi alkalmazottak minden kategóriáját érintenie kell.

Ő is hangsúlyozta azonban, hogy az illetékes minisztériumokkal – tanügyi, munkaügyi és pénzügyi – közösen kell majd leszögezniük a béremelés mértékét.

A Spiru Haret elnöke leszögezte azt is, hogy amennyiben a kormánnyal a tárgyalások kudarcba fulladnak, a szakszervezetek ismét tiltakozó akciókba kezdenek, és nem zárják ki az általános sztrájk kirobbantásának lehetőségét sem.

„Jelenleg a tárgyalások közepén vagyunk, hogy nagyon világosan meghatározzuk, hogy mi történik január 1-jétől. (...) Ne tőlünk kérdezzék, hogy van-e pénz, a kormány feladata, hogy pénzt találjon (...) Meg lehet úgy határozni a prioritásokat, hogy megoldják az oktatási rendszer problémáit” – szögezte le Nistor, hozzátéve, hogy a tárgyalások végén tudni fogják majd, mit kell tenniük, de „mindenre fel vannak készülve”.

Az oktatási szakszervezetek képviselői szerint a következő egyeztetés a bérekről hétfőn lesz a tanügyminisztériumban.

A tavaszi tanügyi sztrájknak az 57/2023-as kormányrendelet vetett véget, ennek értelmében 2024-ben a tanügyi alkalmazottaknak meg kell kapniuk a jelenlegi bérük és az új bértörvénybe foglalt maximális fizetésük közötti különbség 50 százalékát, a kezdő tanárok bére pedig a bruttó átlagfizetésnek kellene megfeleljen. Az új bértörvényt azonban év végéig nem fogadják el, ezért egyelőre nem tudni, hogy január elsejétől mennyivel emelkednek majd a tanári bérek.

Csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök az Europa FM-nek adott interjúban azt mondta, az új bértörvényt csak 2025-ben fogadhatják el és addig törekedni fognak arra, hogy „a lehető legtöbbet” lefedjék az ígért 50 százalékból.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!