Kegyetlen nagyszebeni rablótámadás elkövetőit keresi a rendőrség, egy gyanúsítottat elengedtek
Otthonában bántalmaztak egy ismert nagyszebeni üzletembert november 6-án, a férfi a kórházban belehalt a sérüléseibe. A nyomozás jelenlegi állása szerint két feltételezett elkövető külföldre menekült, a harmadikat őrizetbe vették, de a kihallgatás után elengedték.
A Dolj megyei Valea Stanciului községben fogták el a hatóságok a nagyszebeni rablógyilkosság egyik gyanúsítottját, írta az Agerpres. Őrizetbe vettek egy 44 éves újszentesi férfit is, aki a gyanú szerint az autójával átvitte a határon a külföldre menekült gyanúsítottak egyikét. Ellene bűnpártolás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, miután a lakásán és a vállalkozása székhelyén is házkutatást tartottak.
A Szeben megyei rendőrség főfelügyelője korábban a sajtónak elmondta, hogy a három Dolj megyei gyanúsított közül kettő büntetett előéletű. A nyomozók nagyszebeni és sellenbergi térfigyelő kamerák felvételeinek és más nyomoknak az elemzésével azonosították őket.
Később azonban a nagyszebeni rendőrség közölte, több tanú vallomása is arra utalt ugyan, hogy a férfi egyike a rablógyilkosság feltételezett elkövetőinek, az eddigi vizsgálatok és a kihallgatása során azonban nem derült fény olyan „kétséget kizáró bizonyítékokra”, amelyek alapján kényszerintézkedést rendelhettek volna el ellene. A hatóságok folytatják a nyomozást annak megállapítására, hogy milyen köze volt a férfinek az esethez – tették hozzá.
Egy ismert nagyszebeni üzletember otthonába november 6-án hatolt be három maszkos személy. A lakásból 200 ezer euró értékben vittek el órákat. Az üzletembert súlyosan bántalmazták, a házban tartózkodó lányát és kedvesét viszont nem bántották. A férfi a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.
A három gyanúsítottat az újszentesi férfi vitte el autójával Nagyszebenbe egy nővel együtt, aki jelenleg körözés alatt áll, mert kibérelt egy lakást a rablás kitervelőinek a Nagyszeben melletti Sellenberken. A gyanúsítottak néhány napig a községben tartózkodtak, majd az üzletember házával szemközti lakatlan épület padlásán húzódtak meg.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!