Megrugdosták a társukat, videóra vették a bántalmazást az aradi fiatalok

2023. november 17. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kivizsgálást indított a rendőrség, miután csütörtök este a közösségi médiában megjelent egy videofelvétel, amelyen tinédzser lányok és fiúk ütlegelnek és rugdosnak egy velük hasonló korú lányt.

Az Agerpres szerint az eset 2022 nyarán, vakáció idején történt egy iskola közelében levő udvaron. A felvételt nyilvánosságra hozó férfi azt állítja, hogy az aradi Sabin Drăgoi művészeti középiskola tanárai tudtak az incidensről, és még tavaly látták a felvételeket, de nem tettek semmit.

A felvételen tizenéves lányok és fiúk rendre ököllel ütnek és rúgnak egy térdelő lányt, míg társaik nevetve szemlélik, anélkül, hogy megvédenék a bántalmazottat. Egyetlen lány próbál segíteni neki, de őt félretolják.

A rendőrség péntek reggel kezdett kivizsgálásba testi sértés bűncselekménye miatt. Megállapították, hogy az eset 2022 nyarán történt Aradon, az elkövetők akkor 15, illetve 16 évesek voltak.

A felvételt közzétevő férfi azt állította, hogy a videó nyilvánosságra kerülése után megfenyegették.

Időközben több érintett oktatási intézmény nyilatkozatot adott ki az Adevărul napilap szerint. Az incidens egyik résztvevője az Aradi Élelmiszeripari Technológiai Líceum diákja, közölte az intézmény igazgatója, Iulia Crișan, aki közleményében leszögezte, hogy a vezetőség elítéli a videón látható magatartást, ugyanakkor hozzátette, hogy az illető diák az iskolában mindig megfelelően, tisztelettudóan viselkedett.

Marius Göndör Arad megyei főtanfelügyelő azt mondta, csütörtök este kapta meg a videót, amelyet azonnal továbbított az összes intézményvezetőnek, hogy azonosítsák a szereplőket. Mint megállapították, a diákok különböző oktatási intézmények tanulói vagy nyolcadikos végzettjei voltak, ezért sajnálja, hogy a felvételt nyilvánosságra hozó férfi csak egyetlen intézményt említett, rossz fényt vetve rá. Nyilatkozatából az is kiderül, hogy az áldozat jelenleg egy osztályba jár az egyik elkövetővel.

Az először megnevezett intézmény, a Sabin Drăgoi művészeti középiskola igazgatója, Marinela Tudoran közölte, hogy a tantestület felháborodással és aggodalommal vette tudomásul a történteket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az incidens nem az iskola területén és nem tanév közben történt, illetve az érintett fiatalok közül akkor csak az egyik volt a diákjuk.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!